Meggyógyult a Semmelweis egyetemen kezelt hétéves koronavírus-fertőzött

Egészségügy
2020 április 09., 08:03

Gyógyultan hagyhatta el csütörtökön a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját az a hétéves kislány, aki március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára, ahol aztán az is kiderült, hogy koronavírusos.

A kislányt március 22-én alapbetegsége miatt szállították kórházba. Állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult, a légútbiztosítás során észlelt tünetei miatt végezték el nála a tesztet, amely kimutatta a vírus jelenlétét. A kislány állapotában korábban semmi sem utalt koronavírus-fertőzésre.

A felvétele utáni harmadik napon tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek, ekkor a nemzetközi gyakorlatban már használt, a szakirodalomban is javasolt gyógyszeres terápiába és intenzív gondozásba kezdtek. Ennek hatására a felvétele utáni nyolcadik napon már levehették a lélegeztetőgépről. Tüdőelváltozásai meggyógyultak, állapota napról napra jelentősen javult.

Az Egyetem közleményében külön említi, hogy a kislányt ellátó egészségügyi dolgozók megfelelő védőfelszerelést viseltek, de azért a klinika minden dolgozóját és a gyermek családtagjait is tesztelték. Mindannyiuk eredménye negatív lett.

A kislány csütörtökön elhagyhatta a kórházat, csak a kontrollvizsgálatokra kell visszatérnie. (Via SE)