Nem tesztelték le egy hétig, nagyon rossz állapotba került a 48 éves, sokszorosan díjazott magyar fizikus kutató

Igen kemény, de a leendő betegeknek nagyon fontos gyakorlati tanácsokkal is szolgáló koronavírus-naplót írt a Válasz Online-ra Legeza Örs Lendület- és Humboldt-díjas kutató fizikus, aki 48 éves, egészséges, heti öt alkalommal sportoló négygyerekes apa.

A története egy mondatban annyi, hogy egy ausztriai konferencia után belázasodott, elrendelték a tesztelését, de azt csak egy egész hét elteltével végezték el, ami után annyira rosszul lett, hogy mentő vitte a Lászlóba, ahonnan a fájdalmai ellenére hazaküldték, hogy egy nappal később már befogadják, már annyira rossz állapotban, hogy oxigént is kellett kapnia a súlyos kétoldali tüdőgyulladása miatt. 

Hősünk - attól függ, honnan számoljuk a dolog kezdetét - nagyjából egy hónapja beteg.

Legeza az alábbi két bekezdésben foglalta össze a lényeget azoknak, akik koronavírusos tüneteket tapasztalnak magukon, de nem fogadják őket kórházban:

“Ha (...) beteg lesz valaki és nem tesztelik, akkor az alap egészségügyi ellátásban nem mehet vizsgálatokra a védőfelszerelések hiánya miatt, a kiemelt kórházakba pedig nem mehet, hiszen nem azonosított COVID-19-es pozitív beteg. Az ördögi kör tehát bezárult, saját otthonunkban vagyunk esetleg halálra ítélve.

Ezért nyomatékosan felhívom minden honfitársam figyelmét: ha a betegség tüneteit észleli magán, foggal-körömmel kényszerítse ki a rendszerből a tesztelés elvégzését és a további, szükséges orvosi vizsgálatokat!”

Legeza története összefoglalva:

• Március 15-én lett lázas, telefonos diagnózis alapján azt mondták neki, hogy nem koronás. Két nap múlva újra belázasodott, ekkor már több tipikus tünetet is mutatott, így a Nemzeti Népegészségügyi Központ a háziorvos jelzése alapján megrendelte a házi tesztelését. Azt nem mondták, pontosan mikorra várhatók, csak azt, hogy maradjon otthon 2 hétig.
• Fájt a mellkasa és légzési nehézségei voltak, ezért a háziorvos egymás utáni napokon többször is újra megrendelte a tesztelést.
• Végül az első tesztkérés után egy-, az első láz után két héttel letesztelték, az eredménye pozitív lett. A feleségét és négy gyerekét ekkor még az ismételt kérések ellenére sem tesztelték le.
• Legezával is az történt, ami több, a sztoriját eddig elmesélő beteggel: a tesztelését megelőző napokban már láz- és tünetmentes volt, aztán egyik pillanatról a másikra olyan drámaian leromlott az állapota, hogy kórházba vitték.
• Innen először még hazaküldték, de amikor másnap kiderült, hogy vért köp és kezdődő tüdőgyulladása van, már felvették.
• Ezután szörnyű napok következtek, oxigént kapott (de lélegeztetőgépre nem kellett kapcsolni), nagy fájdalmai voltak, ahogy írja "időről-időre véres dolgokat köhögtem fel, sokszor voltam kába, és az átvirrasztott három éjszakán mindvégig négy gyermekem arca lebegett előttem, hogy haza kell mennem, fel kell őket nevelnem."
• A kórházban találkozott egy 38 éves férfi beteggel, akit szintén alig akartak letesztelni, végül egy ismerőse révén tudott csak bejutni a Lászlóba, ahol kiderült, hogy pozitív.

Közel egy hónap betegeskedés után Legeza Örs így érzi magát: „Mostanra állapotom tovább javult, a laborértékek is elfogadhatóbbá váltak és alacsonyabb fokozaton kapom az oxigént. Időről időre azért rosszul érzem magam, néha kialakul enyhe hőemelkedés, amitől persze mindig megijedek.”

A betegségéről pedig így vont mérleget: „A húsvéti ünnepeket egészen más szemszögből szemlélhettem. Nagy leckét kaptam az Úrtól, sok mindent átgondoltam. Hosszú út áll még előttem a teljes felépülésig és nagyon imádkozom, nehogy maradandó egészségkárosodást szenvedjek. Hazamenetelem időpontja továbbra is kérdéses, mert egy hónap után még mindig pozitív a COVID-19 tesztem.”

A kezeléséről pedig így: „Az orvosok és mentősök a helyzetről nem tehettek. Ők mindig mindent maximálisan megtettek, de a protokollok kialakítása nem történt meg időben és folyamatosan változtak.”

A kutató azt mondja, hogy elkeseredett, mert „magyar állampolgárként ilyen nehezen juthattam hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz. Megdöbbentem, hogy a szervezetlenség és felkészületlenség miatt életem csak egy hajszálon múlott. Bízom ugyanakkor abban, hogy az elmúlt két hétben a tesztelési eljárás ügymenete tovább bővült és jóval hatékonyabban történik már a betegséggel érintettek beazonosítása.”

A teljes napló, a betegség tüneteivel és további érdekes részletekkel együtt itt olvasható el.  

Bár az írás önmagában is kemény, az utóirat rátesz egy lapáttal, az ugyanis így szól:

„Bízom benne, hogy nem fogok börtönbe kerülni »álhírterjesztésért« vagy »pánikkeltésért«. A történet elszenvedője és írója is én vagyok.”