KESMA: Pakson látják a fényt az alagút végén

magyarország
2020 április 15., 20:36

A KESMA jobboldali médiakonglomerátum alá tartozó Mediaworks jobboldali médiabirodalomba betagolt teol.hu azt írja:

„Már látszik a fény az alagút végén, s az új, 2020. július 31-i határidőig el is készülhet az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paksi FC új stadionja.”

A lap azt írja, bár a koronavírus-járvány miatt több ágazat is leállt, vagy legalábbis csökkentett fordulatszámon üzemel, ez nem érinti a Paksi FC stadion-rekonstrukcióját. „Mint azt dr. Hanol János, Paks önkormányzatának sajtómunkatársa lapunknak elmondta, a városban nem álltak meg az építkezések, így a Fehérvári úton is lázasan folynak tovább a munkálatok” – írják.

A munkálatokat még 2016. április 25-én kezdték el, az akkori becslések szerint a következő év szeptemberében el is készültek volna el. Az 1,4 milliárdra becsült stadion (amiből 600 milliót a város, 800-at az állami költségvetés fedezett volna) 600 millióval drágult az alapanyagárak és a munkadíjak növekedése miatt, a különbözetet végül tao-támogatásból pótolták ki – írja a lap.

A főtribünként szolgáló A-lelátóra (ahol a VIP-szektor és a sajtónak elkerített rész is lesz) közel 2000 ember foglalhat majd helyet, a B-lelátóra 1200, a vendégszektorba (C-lelátó) 550, az eredményjelző helyére felhúzott D-lelátóra 815 szurkoló ülhet. (Teol)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.