Tudja meg, mennyit alkoholizál a karantén alatt

TECH
2020 április 15., 15:49

Egyébként is sokat vagy rendszeresen iszik, de most a karantén alatt még az is összefolyik, hogy tegnap vagy tegnap előtt hány sört ivott meg? Most egy applikáció segítségével nyomon követheti az alkoholfogyasztási szokásait és azt, hogy mennyit pénzt költ alkoholra.

Az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének kutatói kifejlesztettek egy applikációt, amiben egy naptárban vezethetjük, hogy mennyi alkoholt fogyasztottunk, mennyit költöttünk, és célokat is állíthatunk fel az alkoholfogyasztásunkat illetően. Az applikáció használatával ráadásul nem csak magunkon segítünk, hanem az ELTE kutatóit is, akik arra kíváncsiak, hogy egy applikáció milyen mértékben tud hozzájárulni az alkoholfogyasztás csökkentéséhez.

Az app megnyitásakor rögtön három kérdőív fogad minket, amik segítségével felmérik az alkoholfogyasztásával járó kockázatok mértékét és célokat állít annak mérsékléséért. Tehát rögtön az elején egy 5 perces teszt után megtudjuk, hogy mennyire aggályos az alkoholfogyasztásunk, sőt a válaszaink alapján felállított statisztika azt is kimutatja, hogy milyen okból iszunk, például azért, hogy a szorongásunkat csillapítsuk vagy szociális okai vannak.

A gyors kiértékelés után eljutunk az applikáció főmenüjébe, ami leginkább egy Google naptárra hasonlít. Az aktuális napra kattintva az applikáció megkérdezi tőlünk, hogy aznap mennyi alkoholt ittunk, mennyire volt stresszes a napunk, jól aludtunk-e, mit csináltunk aznap. 

Ha megadtuk a kérdésekre a választ, akkor a naptárunkban az adott napnál máris megjelenik, hogy aznap hány egységnyi alkoholt ittunk és erre mennyi pénzt költöttünk. Ezek az adatok nyilván akkor válnak izgalmassá, amikor már pár hete folyamatosan vezetjük és az applikáció megmutatja nekünk, hogy mondjuk egy hónap alatt a fizetésünkből mennyit szórtunk el alkoholra. 

Az applikáció arra is lehetőséget ad, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé, például hogy csökkentsük a fogyasztást, vagy egyáltalán ne igyunk alkoholt a megadott időtartamig. Mindemellett a fórumon cseveghetünk másokkal, és további teszteket tölthetünk ki az alkoholfogyasztási szokásainkról.

Az applikáció egyelőre csak android telefonokon fut és a www.yoozan.eu oldalról tölthető le ingyenesen.