"Ez már a megalázó szint" - hajfestőkesztyű jutott a védekezésre egy Fejér megyei háziorvosi rendelőbe

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Központi ellátmány érkezett egyéni védőfelszerelésből a Fejér megyei Sárkeresztesen működő háziorvosi rendelőbe.

19,5 pár, ránézésre hajfestésre alkalmas gumikesztyű.

Erről Varsányi Éva, a háziorvos számolt be egy Facebook-posztban, meg is mutatva, mit tudott biztosítani a fertőzés elleni védekezéshez személyes orvos-beteg találkozókra a járási kormányhivatal.

A doktornő a 444-nek telefonon elmondta, ezek a kesztyűk egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy egészségügyi dolgozók használják őket, nem illeszkednek a kézre, ezért nem védenek megfelelően a fertőzés ellen. 

Varsányi Éva rendelője utoljára a járvány kitörésekor jutott bármilyen védőfelszereléshez központi forrásból: akkor 50 darab sebészi maszkot, és három darab FFP 1-es maszkot vehettek fel a megyei mentőállomásról.

A háziorvos azt mondta, továbbra is próbálja maga beszerezni a biztonságos munkához szükséges védőfelszereléseket, és az önkormányzat is próbál segíteni ebben, de ezekből a termékekből még mindig nagy hiány van. „Azzal együtt, hogy a hírekből folyamatosan azt halljuk, sorra érkeznek külföldről a védőfelszerelést tartalmazó szállítmányok, egyre érthetetlenebb, miért nem sikerült még kezelni ezt a problémát” - mondta.

A betegektől is sok segítség érkezik ezekben a hetekben. Többen saját készletből gumikesztyűt és házilag varrott maszkokat juttattak a rendelőbe.

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót