Operatív törzs: szép hagyomány, de idén előreláthatólag nem lesznek ballagások

Több 444 videó?
Szeretném

Kilenckor kezdődnek majd az idei érettségik, hogy elkerüljék a zsúfoltságot a tömegközlekedési eszközökön, jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Maruzsa Zoltán ismertette még, hogy mindent elkövetnek majd, hogy ne alakuljanak ki csoportosulások sem az iskolákban, sem azok előtt. Ehhez rendőri segítséget fognak kérni, tette hozzá. Minden érettségizőnek és felügyelőnek biztosítanak szájmaszkot, aminek viselése nem lesz kötelező. Hogy eleget tegyenek annak a kitételnek, hogy tantermenként maximum 10 végzős legyen egymástól másfél méter távolságra, új helyszíneket is bevonnak az érettségiztetésbe, ha szükséges, tette hozzá. 

Bár nagyon szép hagyomány, de idén előreláthatólag nem lesznek ballagások, 

mondta.

Az elmúlt napokban felgyorsult a vírus terjedése,

közölte az országos tisztifőorvos. Müller Cecília tájékoztatása szerint a Pesti úti idősotthon fertőzött lakói közül már 18-an vesztették életüket.  Jelenleg 847 főt ápolnak a kórházakban, közülük 63 ember van lélegeztetőgépen. Az ő állapotuk súlyos, de nem reménytelen, tette hozzá. A kórházi ágyak felszabadításáról, és az ott kezelt betegekről elmondta, hogy 

orvosszakmai döntés után határozzák meg, hogy kit küldenek haza, vagy helyezik át máshová.

Müller szerint nem fordulhat elő olyan, hogy valakit hazaküldenek és ellátatlan marad. Hangsúlyozta: 

azok, akik problémás eljárást tapasztalnak, jelezzék. Már több ilyen panasz is érkezett, főleg rossz indulatú daganatos betegektől.

Az ügyeket sikerült kezelni, tette hozzá az országos tisztifőorvos. 

Fotó: kormany.hu/MTI/MTVA

Újságírói kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy 

  • "rendkívül érdekes jószág ez a vírus," mert újabb és újabb tulajdonságait írják le. Müller példaként említette, hogy egyes fertőzötteknél a járvány lefutása után rengeteg ellenanyag termelődik, míg másoknál csak elenyésző.  
  • Eddig 12 idősotthonban jelent meg a koronavírus, háromban nagyobb számban, a többinél csak néhány esetet tartanak nyilván. A 12 idősotthon fertőzöttjei közül eddig 31 vesztette életét.