Szijjártó: Miután beszéltem Karácsonnyal, küldtem egy repülőt a főváros által vásárolt maszkokért

politika
2020 április 17., 02:53

Segített Budapest vezetésének a kínai maszkok szállításában, de arra nem válaszolt a külügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy az állami rendelések figyelembe veszik-e az önkormányzatok eszközigényeit.

"Az önkormányzatokkal ott került kapcsolatba, hogy a fővárosi önkormányzat és néhány kerületi, jellemzően ellenzéki vezetésű, önkormányzat rendelt illetve kapott  Kínából maszkokat," mondta Szijjártó Péter. Hozzátette:

"én ezekért küldtem egy repülőgépet, miután beszéltem Karácsony Gergellyel. Összeszedtük az összes ilyen adományt, elhoztuk Budapestre és odaadtuk nekik."

link Forrás

"Nézze, számomra természetes volt, hogy segítek, mert ha valamikor, akkor ilyenkor nem kell, hogy számítson, hogy ki milyen párthoz tartozik, ki mit gondol," folytatta. Rónai Egon közbevetésére, hogy Karácsony köszönetet is mondott, úgy reagált, hogy

"jól esett, de mondtam is neki, hogy nem kell, mert azt gondolom, hogy ez így normális."

A balkáni országoknak adott védőfelszerelésekről elmondta, hogy Magyarország azért segített, mert ezek az államok ezt kérték és mert nálunk elegendő eszköz áll rendelkezésre. Szijjártó most először beszélt külpolitikai érdekekről:

"arra számítunk, ne adja a jóisten, hogy ha majd mi rászorulunk valamilyen segítségre, nem biztos, hogy most, valamikor, akkor majd ők is kisegítenek minket valamilyen ügyben."

link Forrás

Amit az Állami Egészségügyi Ellátó Központ megrendel, azt szerzik be és szállítják le Kínából, mondta már a HírTV-ben a külügyminiszter. Bár nem tartozik tárcájához, közölte, hogy miután megérkezik Magyarországra egy-egy szállítmány, bekerülnek a központi raktárba, és onnan osztják ki az egészségügyi intézményeknek. 

"A kórházakban egy hét, tíz napnyi tartalék mindig van. Nem pontosan értem a problémát, az a baj, hogy a központi raktárban van a védekezéshez szükséges eszköz? Tényleg ez a probléma?"

- reagált az ellenzéki kritikákra, hogy nem jutnak el az eszközök azokhoz, akiknek szükségük lenne rá.

link Forrás