Én őszintén szeretem a trasht.
De nem szerettem a Való Világot, ahogy nem szeretem a legtöbb magyar Facebook-csoportot sem, ugyanazon okból: szörnyen nyomasztóak. Szerettem viszont az Éden Hotelt, és jól szórakoztam a Netflix másik, nemrég kitolt sorozatán, ami szintén a párkeresésről szólt.
A Too Hot To Handle az a sorozat, amit iskolapéldaként kell majd felhozni, ha arról lesz szó, hogyan csináljunk valóságshowt. Volt ugyanis az elmúlt években egy csúnya félreértés, azaz hogy a realitynek volna bármilyen más célja, mint hogy a néző szarrá nevesse magát a szereplőkön és a történéseken. A Too Hot To Handle viszont pontosan az a shitshow, amire egy járvány miatt tökéletesen elbaszott világban az embernek szüksége van:
én tényleg nem nevettem ennyit ilyen felhőtlenül, mióta a koronavírus elszabadult.
A show alapkoncepciója már eleve nagyon kedvemre való, bár elsőre kicsit feldolgozhatatlan volt. A producerek azt találták ki, hogy megcsinálják a világ legjobb kasztingját (sikerült), és összeterelnek egy édeni nyaralóhelyen néhány kimondottan vonzó külsejű embert, akiknek nem mondják el, hogy ott mi lesz. És bár a szereplők azt gondolják, mi lenne, nyilván majd isznak, buliznak, dugnak, konspirálnak, a valóság az, hogy
az a nagy kihívás, hogy négy hétig nem lehet se szexelni, se pettingelni, de még csókolózni sem.
Tudom. Normális ember azért ezzel úgy van, hogy ez nem megugorhatatlan, de mint mondtam, a kaszting hibátlan volt, és a show minden egyes szereplője ezt az egészet rettenetes tragédiaként élte meg.
Van persze pénzdíj is, 100 ezer dollár, amiről nem nagyon derül ki egészen a végéig, hogy pontosan ki kapja és miért, viszont a szabályok megszegéséért minden egyes alkalommal csökken ez az összeg. Hogy érthető legyen: ha a szereplő csókolózik, ami tilos, az 3 ezer dollárjába kerül az egész csapatnak. Ha messzebb megy, az még többe.
Nem fogok szpojlerezni, nem is lehet. Meg kit érdekel, ki nyer, amikor ennyire szórakoztató minden szereplő. Soha nem vágtak még össze ennyire jól ilyen showt, zseniális a narráció is, szóval tényleg felhőtlen szórakozás az egész. Nem is nagyon erőltetem a sztorit, halál komolyan mondom, hogy mindegy, hova fut ki ez az egész. De hadd csináljak kedvet a műsorhoz kedvenc szereplőimmel és legfontosabb gondolataikkal!
Minden „vicces” amerikai tinifilmben van egy szőke lány, aki valamelyik főiskola lányszövetségének a tagja. Ezek túltolt, szexista karakterek buta, egoista, gonosz lányokról. A producerek viszont megtalálták Haley-t, aki pont ilyen, és - egy barátom tökéletes leírása szerint - olyan, mint a legtöbb köcsög macska. Mindig negatív, nagyon sötét, és tulajdonképpen semmi értelme az ottlétének.
Matthew nagyon vicces alak a csodálatos Oregonból. Fogalma sincs semmiről, de van szépen fejlett prófétatudata, és mindenki életcoachának (!) és/vagy apukájának képzeli magát. A játék felénél (ez tényleg szpojler, bocs) megunja az egészet, és hazamegy. Saját elmondása szerint azért, mert már annyit tanult és tanított ott, a küldetése véget ért.
A brit Chloé saját bevallása szerint sem a legélesebb kés a fiókban, de annak ellenére, hogy ő is superhot, nehezen megy neki az érintésmentes párkeresés az álomüdülőben. Mindenesetre a show egyik legszerethetőbb szereplője tényleg nagyszerű brit akcentussal.
Az egyik legvalószínűtlenebb, későn érkező szereplő Bryce, a Los Angeles-i amorózó, aki tényleg olyan, mintha a némafilmek szupersztárja lett volna, aki egyszer csak megtudja, hogy a hangosfilmekben már nem lesz helye. Énekel, zongorázik, önmaga paródiája. Nélküle biztos nem lett volna ennyire vicces ez a show.
Az afroamerikai óriás, aki mindig megkapott mindent és mindenkit, amit és akit meg akart kapni. Bár elvileg a promiszkuitás felkent papjaként került a showba - nagyon bepipul, ha bárki csókokkal vagy szexszel csökkenti a várható nyereményt.
Nagyon komolyan mondom, hogy aki szeretne néhány órára teljesen elszakadni a mostani nyomorból, az menjen rá, és nézze végig ezt a sorozatot.