Egymástól kétméteres távolságot tartva tüntettek ezrek Netanjahu ellen

külföld
2020 április 19., 17:19

A rendőrségi előírások szerint kétméteres távolságot kell tartani az izraeli tüntetéseken, de ez nem akadályozott meg - a szervezők közlése szerint - mintegy 2000 embert, akik a demokrácia leépítése, illetve az újra kormányalakítás előtt álló Benjamin Netanjahu korrupciós ügyei miatt tiltakoztak vasárnap Tel Avivban.

Ahogy a madárnézetből készített felvételeken látható, előre felrajzolták, hova lehet állni, és maszkot is viseltek a tüntetők.

photo_camera Fotó: JACK GUEZ/AFP

A demonstráción megjelent Nitzan Horowitz ellenzéki pártvezér is, akinek a helyszínről posztolt fotójára többek között a miniszterelnök fia, a nemrég Budapesten sorosozó Jair Netanjahu is reagált:

„Remélem, az idősek, akik meghalnak a tüntetés után, kizárólag a ti táborotokból kerülnek ki.”

Eleinte lesöpörte a kritikákat, melyek szerint mintha az ellenzéki szavazók halálát kívánná, de aztán maga a miniszterelnök is elhatárolódott tőle, és Jair Netanjahu törölte a tweetet. 

Úgynevezett egységkormány

A maga nemében példátlan tüntetésen a felszólalók egy újabb Benjamin Netanjahu vezette kormány ellen tiltakoztak, mert véleményük szerint a három ügyben is megvádolt politikus nem alakíthat kabinetet, amíg nem tisztázta magát a bíróságon a korrupció, a csalás és a közhivatallal való visszaélés vádjai alól. Netanjahu tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, és előrehaladott tárgyalásokat folytat Beni Ganzzal, a centrista Kék-fehér párt elnökével egy egységkormányról, amelyet másfél évig ő, majd a következő másfél évben Ganz vezetne. 

photo_camera Fotó: JACK GUEZ/AFP

Előzőleg egy éven belül három parlamenti választás sem vezetett olyan eredményhez, amelyben bármelyikük is többséget tudott volna szerezni a parlamentben, és kormányt tudott volna alakítani a másik nélkül. 

A demokrácia megmentésének jelszavával tüntetők felszólították Ganzot, hogy ne csatlakozzon egy Netanjahu vezette koalícióhoz, ne vegyen részt a korrupcióval vádolt miniszterelnök kormányában. Beni Ganz mindhárom választási kampányában azt ígérte, hogy pártjával semmiképpen sem lép be Netanjahu kormányába, de a koronavírus miatti rendkívüli helyzetre hivatkozva mégis hajlandó ezt megtenni, ami a harminchárom mandátumot szerzett Kék-fehér párt kettészakadásához vezetett. 

A tüntetésen felszólaló Jaír Lapid és Móse Jaalón, Ganz volt pártvezető-társai beszédükben azzal vádolták Netanjahut, hogy valójában nem a koronavírus miatti vészhelyzet-egységkormányt, hanem őt a bíróságtól megmentő kabinetet próbál létrehozni. „Nem lehet belülről küzdeni a korrupció ellen. Ha bent vagy, akkor részesévé váltál” - mondta Lapid, aki kilépett a Kék-fehér pártból és Jaalon korábbi pártjával egyesülve az ellenzék soraiban folytatja a politizálást az egységkormány tárgyalások kezdete óta. 

A katonai rádió vasárnapi értesülései szerint a Kék-fehér és a Netanjahu vezette jobboldali Likud párt tárgyalódelegációi sikeresen megegyeztek minden vitatott kérdésben, és szombat este óta már csak Benjámin Netanjahura várnak, hogy kézjegyével lássa el az új kormányt létrehozó koalíciós megállapodást. (Times of Israel, MTI)