Amikor a béremelésekről kérdezték, Kásler arról beszélt, hogy az egészségügyiek munkáját nem lehet csak pénzzel kifejezni

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Hétfőn rövid időre Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is megjelent a parlamentben, hogy az egyik képviselő kérdésére válaszoljon. A jobbikos Lukács László György többek között megkérdezte, hogy elégnek tartja-e az egészségügyi dolgozóknak nyújtott egyszeri 500 ezer forintos juttatást, és nem lenne-e jobb előrehozni a béremelésüket. 

Az egészségügyi dolgozóknak juttatott 500 ezer forintról Kásler azt mondta, hogy bár elégedettséggel vette tudomásul, de „nyilvánvalóan az egészségügyben dolgozók, különösen a jelen helyzetben, erejüket megfeszítve, sok esetben hősiesen dolgoznak, amit pénzzel megfizetni nem lehet. 

Soha nem gondoltam azt, hogy az egészségügyiek munkáját csak pénzzel ki lehet fejezni. Hozzátartozik a társadalom megbecsülése és a munkájuk elismerése”

De kérdezte a minisztert arról is, hogy miért kellett kirúgni előbb a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvos igazgatóját, majd a Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatóját. Az utóbbi döntést nem csak Balog Zoltán, de a kormányért egyébként mindig rajongó házi publicista, Bayer Zsolt is károsnak tartotta. 

Nevek nélkül a kórházigazgatók kirúgását a miniszter azzal indokolta, hogy „az egyik kórházigazgató nem nézte át a központi utasításokat, ennek folyományaképpen hat elhunytról időben nem tett jelentést”. A másik kórházigazgatóról pedig azt mondta, „a Népegészségügyi Központ rendelkezéseinek a végrehajtása elmaradt. Március 17-én kapták meg az utasítást, hogy készítsenek elő 253 ágyat a 422-ből a fertőzött betegek fogadására, és 189 ágyat biztosítsanak az ott fekvő rászoruló betegeknek. Nagypénteken, amikor tízesével vitték a mentők az idősotthonból a betegeket, ez az intézmény nulla beteget volt hajlandó felvenni. Ez a magyarázata. 

Hogy erről ki mit gondol, Bayer Zsolt vagy bárki más, az az ő lelkiismerete”.

Egyébként a Rehabilitációs Intézet munkatársai szerint, felszabadítottak ágyakat, csak ragaszkodtak volna ahhoz, hogy a máshol nem gyógyítható betegeiket ne kelljen hazaküldeniük, kockáztatva ezzel gyógyulásuk esélyeit.