Nagy-Britanniában a héten kezdődik a Covid-19 elleni oltóanyag emberi tesztelése

Egészségügy
2020 április 21., 19:11

Oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése a héten kezdődik – jelentette be a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a Downing Streeten tartott szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oltóanyagot csütörtöktől kezdik kipróbálni önkéntes jelentkezőkön. Az új oltóanyagok kidolgozása rendszerint éveket vesz igénybe, de most néhány hónap alatt sikerült kifejleszteni a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinát – mondta.

Hancock nem beszélt arról, hogy az oltás mikortól lesz tömegesen alkalmazható, csak annyit mondott, a héten az oltóanyag próbaidőszaka kezdődik.

Az Oxfordi Egyetem mellett az egyik híres londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik a vakcina kifejlesztésén.

Az egészségügyi miniszter közölte: a két egyetemnek a kormány 42,5 millió fontot (több mint 17 milliárd forintot) juttat a klinikai próbák finanszírozására.

Hancock szerint a brit kormány meggyőződése, hogy az oltás a legjobb eszköz a koronavírus leküzdésére.

Közölte, hogy a két egyetem vakcinafejlesztési programja ígéretes, gyors ütemben halad, és ehhez a kormány minden lehetséges támogatást megad.

„Annak, hogy mi lehetünk az első ország a világon, amelyik sikeres oltóanyagot fejleszt ki, olyan óriási előnyei vannak, hogy én ezért hajlandó vagyok mindent megadni” – mondta sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

Boris Johnson miniszterelnök, aki átesett a Covid-19 betegségen, és 3 napig intenzív osztályon is kezelték, továbbra is Chequersben, a brit kormányfők angliai pihenőhelyén lábadozik, és hivatalosan még nem állt munkába, de a Downing Street szóvivője szerint már telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel. (MTI)