A 444 az utóbbi napokban több cikkben foglalkozott azzal, hogy a magyar kormány által Kínából vásárolt egyik gyorsteszt, az Anhui Deep Blue referenciái minimum nem megnyugtatók, vagyis a gyártó olyan dokumentumokat publikált, amelyek azt próbálták elhitetni, hogy a gyorstesztnek van forgalmazási engedélye Amerikában és igazoltan megfelel az Európai Unió minőségi követelményeinek, pedig egyik sem igaz.

Újságírói eszközökkel én addig tudtam eljutni, hogy az mindenképp gyanús, ha egy termékhez kamu, de legalábbis félrevezető dokumentumokat csatolnak referencia címén. Az Anhui valós hatékonyságáról azonban ez önmagában még semmit sem mondott. Az már többet, hogy kiderült, hogy az Anhuit amerikai kutatók április elején már alkalmatlannak találták a fertőzés kimutatására.

Az Orvosi Hetilapban viszont most olyan tanulmány jelent meg, aminek az a végkövetkeztetése, hogy az Anhui, illetve egy másik, azzal egyidőben beszerzett, szintén Kínában gyártott gyorsteszt, a Clungene

„a betegség kimutatására, az aktuális fertőző állapot szűrésére alkalmatlanok”.

Ráadásul nem is akármennyire alkalmatlanok, hanem nagyon. A kutatócsoport által vizsgált húszezres mintán, amiben 6 százalékos volt a PCR-pozitivitás (vagyis az aranysztenderdnek számító, drága, lassú, ám igen megbízható, a vírus örökítőanyagát kimutató, úgynevezett polimeráz láncreakciós vagyis PCR-teszt szerint az alanyok 6 százaléka volt fertőzött) tesztelték a kínai teszeteket is, és kiderült, hogy 

„100 Anhui-, illetve Clungene-gyorsteszt-pozitív eredmény közül 7, illetve 13 esetben áll fenn PCR-pozitivitás, vagyis aktuális fertőzőképesség.”

Vagyis ha adott csoportot a két kínai gyorsteszttel vizsgálja valaki, 100 pozitív eredményt produkáló alany közül a valóságban, a garantáltan megbízható teszttel vizsgálva csak 7, illetve 13 bizonyul tényleg fertőzöttnek. 

A negatív eredményeknél már egészen más a helyzet. Itt 100 negatív gyorsteszteredmény közül 95-öt a PCR is visszaigazol. 

A tudóscsoport – Vásárhelyi Barna, Kristóf Katalin, Ostorházi Eszter, Szabó Dóra, Prohászka Zoltán és Merkely Béla – megállapítja:

 “A számolt szenzitivitási és specificitási értékek a vizsgált két teszt esetében gyakorlatilag vállalhatatlanok. Ez a gyakorló klinikus számára azt jelenti, hogy 100 fertőző/fertőzésen átesett betegből az Anhui teszttel 33, a Clungene teszttel 35 személyt lehet azonosítani. Egyben 100 nem fertőző/fertőzésen még át nem esett személyből tévesen érintettséget jeleznek 27, illetve 15 esetben. Ezek az arányok egyértelműen jelzik, hogy a gyorstesztek a betegség kimutatására, az aktuális fertőző állapot szűrésére alkalmatlanok.”

A tanulmány megjegyzi, hogy a tesztek használhatatlansága nem feltétlenül a kínai gyártók hibája. A kutatók két okot is el tudnak képzelni:

1. Lehet, hogy a vírus nálunk már nem egészen olyan, mint Kínában volt: „A vírus replikációs rátája óriási, ennek megfelelően a strukturális plaszticitása miatt nem lehetetlen, hogy a kínai szerológiai kitek részben vagy teljesen más vírusantigéneket tartalmaznak, mint amelyek az európai/hazai fertőzésekben jelen vannak. Ez ahhoz vezethet, hogy az itteni antitestek ezekkel nem vagy nem megfelelően reagálnak, és emiatt ezek az ázsiai gyártmányú tesztek a hazai használatra alkalmatlanok.”
2. De az is lehetséges, hogy a fertőzés kezdetétől az antitestek megjelenéséig tartó idő az eddig gondolt néhány napnál jóval hoszabb, akár 14 napos, így az antitesteket kimutató teszt egy rakás olyan embernél is negatív eredményt ad, akiket a PCR-teszt simán kiszűr.

A téma azért annyira forró, mert a két vizsgált gyorstesztet jelenleg – részben legalábbis – olyan célra használják nálunk, amilyenre e tanulmány végkövetkeztetése, sőt még a saját gyártóik szerint is alkalmatlanok. Vagyis arra, hogy az aktuális fetőzöttséget próbálják megállapítani vele. (Az amerikai esetben is az okozta a problémát, hogy az Anhuikkal a texasi kisvárosban az akítv fertőzötteket akarták volna megtalálni.)

Ilyen gyorsteszteket használnak nálunk például akkor, ha valaki fertőzöttséggyanús külföldi helyszínről érkezik haza és kötelező házi karanténjában tesztelik le. Ez volt látható abban a videóban is, amit egy magyar utazó vlogger készített a saját otthoni teszteléséről. Abban az esetben az Anhui negatív eredményt mutatott, hogy később kiderüljön, hősünk valójában pozitív volt, amit a másik teszt utána ki is mutatott.

Egyébként ezeknek a szerológiai elven – a vérben keletkező antitesteket kimutató – működő gyorsteszteknek a gyártói is azt állították a kezdetektől fogva, hogy ez a teszttípus nem alkalmas az aktuális fertőzöttség igazolására. Elvben szerintük leginkább arra jók, hogy utólag igazolja, hs valaki korábban már átesett a betegségen. A magyar tudósok által vizsgált tesztek mondjuk még ebben a versenyszámban is gyengén szerepeltek.

„Ezek az értékek (...) felvetik, hogy a gyorstesztek helye a diagnosztikában a PCR-negatív status (fertőzésmentesség) jelzése lehet.”

A járványügyben mutatott értelmetlen és káros kormányzati titkolózás remek példája, hogy az elmúlt napokban több alkalommal is megkérdeztem az Operatív Törzstől, hogy legalább tesztelik-e a magyar fél által beszerzett, sok más országban már megbukott kínai gyorsteszteket. És annak ellenére, hogy a tanulmányból kiderül, hogy a válasz az „igen” lett volna, inkább nem válaszoltak semmit.