Bebetonozza a veszélyhelyzet miatt kihirdetett kiskereskedelmi különadót a kormány

gazdaság
2020 április 30., 10:23

Megtartja a veszélyhelyzet idején rendeleti úton kihirdetett kiskereskedelmi különadót a kormány, derül ki az erről szóló törvényjavaslatból, írja a Portfolió. A Pénzügyminisztérium szerint a külföldi online kereskedelmi cégek sem ússzák meg, nekik is kötelező lesz befizetni az éves nettó árbevétel alapján kiszámolt összeget. A javaslat szerint

  • 500 millió forint alatt 0 százalék,
  • 500 millió és 30 milliárd forint között 0,1 százalék,
  • 30 milliárd és 100 milliárd forint között 0,4 százalék, és
  • 100 milliárd forint felett 2,5 százalék az adó mértéke.

A kormány az intézkezdést többek között azzal indokolja, hogy a "fogyasztás adóztatása egyben környezetvédelmi jelentőséggel bír, hiszen a nagyobb fogyasztás több negatív környezeti hatással jár, magasabb károsanyag kibocsátást keletkeztet". Bár hangsúlyozzák, hogy "az adót nem a magánszemélyeknek, hanem kizárólag a jelentős teherviselő képességű, kiskereskedelmi tevékenységet végzőknek kellene fizetni",

semmi sem akadályozza, hogy az üzletek átterheljék a vevőikre az új adófajtát.