Boris Johnson: Nagy-Britannia túljutott a járvány tetőzésén

külföld
2020 április 30., 16:51

„Megerősíthetem, hogy túl vagyunk a járvány tetőzésén, és elkezdődött annak levonulása” - jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján, amit a saját koronavírus-fertőzéséből felgyógyulva most először vezetett ő.

Johnson szerint vannak ugyan biztató fejlemények a vakcinafejlesztésben, amíg ez a fajta védekezés lehetővé válik, a sikeres védekezés továbbra is a társadalom „elkötelezettségén és találékonyságán” múlik. Ezért a kormány részletes tervet dolgoz ki a jövő hétre a gazdaság fokozatos újraindításával, az iskolák újranyitásával, és a munkahelyek biztonságosabbá tételével kapcsolatban.

Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma csütörtökön 26711 fő - mondta Johnson, hozzátéve:

ugyanakkor látszik, hogy a kórházi ellátásra szoruló koronavírusos betegek száma folyamatosan csökken, ahogy közülük az intenzív ellátást igénylő betegek száma is.

Johnson szerint Nagy-Britannia teljesítette a nehéz feladatot, és megakadályozta, hogy az egészségügyi ellátórendszer, az NHS összeroppanjon a tömeges megbetegedések terhe alatt. (BBC)