Megtelt a ravatalozó Brooklynban, kamionokba zsúfolták a testeket

külföld
2020 április 30., 05:10

Hatvan halottat zsúfoltak be négy kamionba egy brooklyni ravatalozó előtt, mert már nem tudták hova tenni a testeket. A hatóságokat a járókelők értesítették, akik bűzre panaszkodtak és arra, hogy valami csöpög a teherautókból.

Miután a hatóságok kiérkeztek kiderült, hogy már nem tudták hol tárolni a holttesteket, amik hamvasztásra várnak. Ugyanis Brooklyn a koronvírus egyik epicentrumának számít, eddig 17 589 halálesetet regisztráltak a városban.

A hatóságok szerint legalább az egyik teherautó nem volt hűtött, de egyes szemtanúk szerint a testeket jégre helyezték. Állítólag egy nagyobb teherautóra várt a ravatalozó, hogy azt használják a testek tárolására, de még nem érkezett meg, ezért kellett bezsúfolniuk őket négy kisebb kamionba.

New Yorkban bevett gyakorlat, hogy ideiglenesen fagyasztó kamionokban tárolják a testeket, de azokat akkor is megfelelő körülmények között kell elhelyezni és betartani a higéniai előírásokat. (CNN)