Falus Ferenc: Orbán jövendölését a második hullámról nem kell elhinnünk, mert amiket eddig mondott, azok sem bizonyultak igaznak

POLITIKA
2020 május 01., 18:14

"Pont annyira megalapozott, mint ahogy azt mondta, hogy május 3-án tetőzik a járvány," mondta Orbán Viktor pénteki bejelentéséről, miszerint október-november körül visszatér a járvány, Falus Ferenc. A volt tisztifőorvos a Hírklikknek adott interjúban elmondta, hogy nyilvánvalóan hasra ütés alapján jelölte ki a kormányfő a tetőzést, és ugyanilyen hasra ütésszerű a második hullám időpontja is. 

"A csúcs az azt jelenti, hogy onnan kezdve, kevesebb lesz a megbetegedés. Lehet itt plató, vagy bármi, a 3-a csakis azt jelenti, hogy onnan kezdve, nincs emelkedés. Ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy május 3-val a miniszterelnök megbukott. Legalábbis, mint delphoi jós. Ez tehát nem jött be," 

mondta Falus. Szerinte az nem megy, hogy "bejelentem: május 3-a a járvány magyarországi csúcsa, majd másnap bejelentem, hogy egy nappal később, azaz május 4-én érettségi vizsgák következnek, aztán néhány nap késéssel azt is, hogy kinyitnak a strandok." A kormány amúgy a járványügyi szempontból időben zárta le a határokat, és be az iskolákat, jegyezte meg. Így volt idejük arra, hogy beszerezzék a szükséges eszközöket, és felkészüljenek a tömeges megbetegedésekre. Arra a kérdésre, hogy Orbán azért mondhatta-e az október-novemberi dátumot, hogy addig fenntarthassa a veszélyhelyzetet, Falus úgy válaszolt, hogy 

"fogalmam sincs, hogy miért mondja. Csak annyit tudok, hogy amit most mond, azt nekünk nem kell elhinnünk, már csak azért sem, mert amiket eddig mondott, azok sem bizonyultak igaznak."

Szerinte a veszélyhelyzet fenntartására semmi szükség, "elkölthettek idáig több százmilliárd forintot beszerzésekre, amelyekkel egyébként nem számoltak el, de most már ezen is túl vannak," tette hozzá.