Lekapcsoltak egy bordélyházat működtető 27 éves nőt a belvárosban

bűnügy
2020 május 02., 09:11

„Prostitúció elősegítése miatt őrizetbe vettek egy 27 éves nőt, aki a gyanú szerint egy budapesti belvárosi lakásban bordélyházat üzemeltetett” - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján szombat délelőtt. 

link Forrás

A 27 éves N. Adrienn elfogásakor is bűnügyi felügyelet alatt állt egy hasonló bűncselekmény miatt. Mint kiderült, 2019 decemberétől bérelte azt az V. kerületi lakást, amelyben minden gyanú szerint bordélyházat üzemeltetett.

Adrienn egy szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalra regisztrált különböző fantázianeveken két 21, egy 19, egy 25 és egy 26 éves nőt. A találkozókat az oldalon Adrienn szervezte meg az általa megadott telefonszámon keresztül. A pénz felét tette el, és szedett még nap 2000 forint napidíjat szedett a nőktől. 

A nyomozók a házkutatás során szexuális segédeszközöket, és egy füzetet is találtak, amiben  Adrienn pontos kimutatást vezetett arról, melyik prostituált mennyi pénzt keresett. A mosókonyhában egy bőröndben borítékokat is találtak, benne a hölgyek fizetségével. A rendőrök kezdeményezték Adrienn letartóztatását.