Pompeo szerint erős bizonyítékok utalnak arra, hogy az új vírus egy vuhani laborból származik

külföld
2020 május 03., 17:48
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Abu Dhabiban 2019 szeptemberében.
photo_camera Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Abu Dhabiban 2019 szeptemberében. Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Az amerikai kormányzat nem engedi el a kínailabor-elméletet: Mike Pompeo külügyminiszter vasárnap, az ABC televízió hírműsorában azt nyilatkozta: „erős bizonyítékok” utalnak arra, hogy egy vuhani laboratóriumban tört ki a koronavírus-járvány. Pompeo azt is hozzátette, nem ez az első eset, hogy egy kínai labor vírust szabadít a világra.

A külügyminiszter ugyanakkor jelezte: egyetért az amerikai hírszerzés megállapításával, amely szerint tudományosan igazolható, hogy a vírus örökítóanyaga természetes eredetű, nem találták nyomát emberi beavatkozásnak. Pompeo riporteri kérdésre elhárította, hogy megerősítse a feltételezést, miszerint a kórokozót szándékosan szabadították el.

A Trump kormányzat az elmúlt napokban egyre keményebb Kína-ellenes nyilatkozatokat tesz, az elnökkel szemben kritikus hírtelevíziókat (például a CNN-t) maga Trump – szokásosan frappáns Twitter-posztban –  minősítette kínai ügynöknek, illetve Kína-ellenes kommunikációs hadjáratot indított az elnök kampánybizottsága.

„Kína úgy viselkedett, ahogyan az autokratikus rezsimek viselkedni szoktak: megpróbálta eltitokolni az igazságot, és összezavarni a világot” – mondta Pompeo, aki hozzátette, hogy Kína klasszikus kommunista dezinformációs akciót hajtott végre, és ehhez eszközül használta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO-t) is, és még ma sem engedi, hogy nyugati kutatók megvizsgálják Vuhanban, valójában mi is történt. (Kína a napokban valóban visszautasította a nemzetközi vizsgálat ötletét, sőt még a Nyugaton sokszor Kína-barátsággal vádolt WHO közreműködését is elutasította.) (ABC News)