Szijjártó szerint a BMW továbbra elkötelezett a debreceni gyárépítés mellett

gazdaság
2020 május 06., 11:53

Szijjártó Péter az oldalán reagált a BMW szerdai bejelentésére, miszerint legalább egy évvel elhalasztják a debreceni gyár megnyitását. A külgazdasági miniszter azt írta, most is egyeztetett a vállalat vezetőivel, akik arról biztosították, hogy továbbra is elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett. Jövő pénteken pedig Debrecenbe jönnek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen tárgyalnak. Hozzátette, hogy a gyár építési munkálatai már most is zajlanak.

Mezőgazdasági földterület Debrecen határában, a 33-as főút mellett, itt és környékén épít gyárat a BMW Group
photo_camera Mezőgazdasági földterület Debrecen határában, a 33-as főút mellett, itt és környékén épít gyárat a BMW Group Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Oliver Zipse, a BMW Csoport igazgatóságának elnöke a BMW Csoport első negyedéves eredményének a közzétételét követő sajtótájékoztatón beszélt arról, milyen hatással volt a járványhelyzet az eladásaikra. Mivel üzemeik csak lassan indulnak be, március közepe óta szinte egyetlen egy autót sem szállítottak le Európában és az USA-ban. Ezért takarékossági intézkedéseket kell bevezetniük, így a dolgozók számának enyhe csökkentése mellett a Debrecenbe tervezett gyár megnyitását is legalább egy évvel eltolják.