Vádat emeltek a Fradi-drukker ellen, aki petárdát adott a hatéves gyereke kezébe meccs közben

bűnügy
2020 május 06., 13:09

Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki még 2018-ban adott a hatéves fia kezébe egy pirotechnikai eszközt egy Ferencváros meccsen. A 35 éves szurkoló a Fradi-DVTK-mérkőzés közben vett elő egy

"úgynevezett stroboszkópot, azt meggyújtotta és a pirotechnikai eszközt átadta a fiának, akinek a kezében az felrobbant, és közvetett életveszélyes sérülést okozott. A fiút a helyszínen ügyelő mentősök szakszerűen ellátták, majd kórházba szállították,"

írja az ügyészség közleményében. A Blikk akkor arról írt, hogy a kisgyereknek két ujjpercét is leszakította a petárda. A Fővárosi Főügyészség "a cselekményt beismerő és megbánó apa" ügyében indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést.