A spanyol kormány nem engedi Madridnak, hogy lazítson a korlátozásokon

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A spanyol kormány visszautasította Madrid tartomány kérését, hogy enyhítsenek a koronavírus miatt elrendelt korlátozásokon. A kormány szerint a terület még nem áll készen a következő szakaszra. A járvány a fővárost és környékét sújtotta a legjobban,
több mint 13500 embert halt meg és 64333 fertőzöttet azonosítottak. 

Bár az egészségügyi minisztérium szerint a tartomány ellátási kapacitásai már elegendőek lennének, de a tesztelési képességeken még lenne mit javítani. Egy nappal korábban a tartomány közegészségügyi igazgatója pont azért mondott le, mert ellenezte a lazítás ötletét. Yoland Fuentes a lemondó levelében azt írta, hogy a lazításnak nincsenek meg az egészségügyi alapjai.

A baloldali miniszterelnök-helyettes, Pablo Iglesias azzal vádolta meg Madrid konzervatív tartományi elnökét, Isabel Díaz Ayusót, hogy az emberek életével játszik a politikai céljai megvalósítása érdekében. Viszont Díaz Ayuso szerint a miniszterelnök-helyettesnek fogalma sincs, mi a helyzet Madridban.  

A Spanyolországban bevezetett korlátozások a legszigorúbbak között voltak Európában, amiket négy lépésben oldanának fel. A tervek szerint június végén jutnak el az új normalitáshoz. Az országban pénteken 221 koronavírus miatti halálesetet jelentettek. Egy hónapja, a járvány tetőzésénél ez a szám 900 felett volt. A spanyol hatóságok eddig 22857 fertőzöttet azonosítottak és 26229-en haltak meg a fertőzésben. (Guardian)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér