Az Artisjus megmagyarázta, miért a sztároknak utalnak rendkívüli segélyt

POLITIKA
2020 május 08., 09:53

Még zenészkörökben is komoly vita robbant ki amiatt, hogy az Artisjus és az Előadóművészeti Jogvédő Iroda szociálisnak nevezett támogatásából befutott sztárok is kaptak. Ezt nevezte Majka "gusztustalannak és szánalmasnak".

Az Artisjus elnöke, Madarász Iván most nyilatkozatot adott ki, amiben először is elismeri, hogy "[a] pályázatok elbírálásában a legfőbb szempont, hogy olyanok részesüljenek támogatásban, akik korábbi sikereik révén maguk is gyarapították az Alapítvány kasszáját", vagyis azt, hogy direkt sikeres művészeket terveztek kisegíteni. Mint írta, a pályázatok elbírálásánál arra figyeltek, hogy "azok részesüljenek ebben a támogatásban, akiknél igazolt, hogy koncertjeik meghiúsulása miatt maradtak jövedelem nélkül", vagyis a "drasztikus bevételkiesést vizsgálták, nem azt, hogy kinél pontosan milyen mértékű megélhetési válság alakult ki".

Ezt a gyakorlatot Majka mellett Vastag Tamás is bírálta, mert szerintük olyanok is kaptak a támogatásból, akik a járvány előtt hatalmas összegeket kerestek, és akik szerinte azok elől veszik el a támogatást, akiknek valóban szükségük volna rá. Vastag és Majka megszólalása után Pély Barna és Náksi Attila jelezték, hogy a megkapott támogatásukat jótékony célra utalják át. Lovasi András ugyanakkor "képmutatónak" nevezte Majkát, Geszti Péter pedig arról beszélt, hogy a jó szándék volt a lényeg.