Szlovákiában tíz nap múlva kinyithatnak a mozik, az uszodák és talán az iskolák is

külföld
2020 május 10., 16:58

Várhatóan május 20-tól kezdődhet meg Szlovákiában a korlátozások feloldásának új, immár negyedik szakasza - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő vasárnap. 

A korlátozó intézkedések feloldásának folytatását a fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak viszonylag alacsony számával indokolta. Ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken 3910 tesztet végeztek és egyetlen pozitív sem akad köztük, halálos áldozat sem volt.  Az újonnan gyógyultnak nyilvánítottak száma már mintegy két hete minden nap meghaladja az újonnan regisztrált fertőzöttek számát.

Az új szlovák kormány vezetője és miniszterei március 21-én
photo_camera Az új szlovák kormány vezetője és miniszterei március 21-én Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

A kormányfő hangsúlyozta: a korlátozások feloldásának feltétele, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzések száma alacsony szinten, napi átlagban 25 alatt maradjon. Korábban a korlátozások feloldásának feltételéül azt szabták, hogy a vírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának napi átlaga száz alatt legyen. 

  • Szlovákiában április 22-én kezdték el a korlátozások feloldásának első szakaszát, akkor a kisebb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások nyithattak meg. 
  • Május 6-án a kormány egyidejűleg léptette érvénybe a kéthetes ciklusokban tervezett enyhítések második és harmadik fázisát, amivel lehetővé tették a nagyobb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kisebb bevásárlóközpontok, a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények megnyitását, és engedélyezték az istentiszteleteket, illetve kinyithattak az éttermek és bárok teraszai is. 

A negyedik szakaszban a mozik, az uszodák, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények, illetve vélhetően az iskolák, óvodák megnyitásával is számolnak. 

Pozsonyi cirkuszi előadás szombaton, a "Művészet az utcán" program keretében
photo_camera Pozsonyi cirkuszi előadás szombaton, a "Művészet az utcán" program keretében Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

Közben az országban több hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma. Két hete számuk átlagban napi öt alá csökkent, és hasonló arány mutatkozik ezen a héten is. Szombaton 2 személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így a korábbiakkal együtt eddig 1457 fertőzöttet tartanak nyilván, az ismert halálos áldozatok száma 26. Eddig már közel 120 ezer vírustesztet végeztek el. 

Ugyanakkor a miniszterelnök vasárnap óvatosságra is intett: szakértői becslésekre hivatkozva azt mondta, mintegy 2500 olyan fertőzött lehet az országban, akiket tünetmentességük miatt nem azonosítottak, de a vírus hordozójaként annak terjesztői is lehetnek. (MTI)