A nyár közepén tarthatják meg a járvány miatt végül elhalasztott lengyel elnökválasztást

Több 444 videó?
Szeretném

A lengyel parlament elnökének két héten belül ki kell írnia az elnökválasztás új időpontját, amit a bejelentést követő hatvan napon belül meg is kell tartani, ismertette a lengyel választási bizottság (PKW) elnöke, Sylwester Marciniak a testület határozatát.

Kampányplakátok Krakkóban.Fotó: Artur Widak/NurPhoto via AFP

Lengyelországban a kormányzó szélsőjobboldali PiS tervei szerint vasárnap tartották volna az elnökválasztást, amit a koronavírusjárvány és az amiatt érvényben levő kijárási korlátozások ellenére akart most megtartani a PiS. Ehhez azonban meg kellett volna teremteni a lebonyolítás feltételeit. A PiS postai szavazást szeretett volna, ám az ezt lehetővé tevő jogszabálymódosítást végül csak a múlt csütörtökön fogadták el, így nem maradt idő a választás megszervezésére.

A választás fő esélyesének jelenleg a hivatalban lévő elnök, Andrzej Duda számít, akinek mandátuma augusztus 6-án jár le. A választás leghamarabb június második felében, legkésőbb augusztus elején lehetséges. (Via MTI)