Kásler: Az orvosok jelentik az egészségügy agyát, az ápolók a szívét

Egészségügy
2020 május 12., 12:16

Az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatót kedden az emberi erőforrások minisztere, ápolók nélkül. Kásler Miklós mellett csak Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott jelent meg a kamerák előtt.

"A magyar ápolók minden körülmények között helytállnak,"

kezdte a miniszter. Szerinte a mintegy 70 ezer magyar ápoló helytáll a világjárványok alkalmával, a bakteriális és vírusbetegségek elhárításában, továbbá a mindennapos kórházi munkában jelen pillanatban is. Az MTI beszámolója szerint Kásler kiemelte, hogy

"a kormány feladata a megfelelő munkakörülmények és anyagi feltételek biztosítása, így az ápolók bére 2010-hez képest 2022-re megközelítőleg a háromszorosára emelkedik."

Az egészségügyben dolgozók helytállását megköszönve a miniszter azt mondta, hogy

míg az orvosok jelentik az egészségügy "agyát", az ápolók a "szívet és a lelket".