Merkely: A magyar lakosság fegyelmezettségének köszönhető, hogy nem az történt, mint Olaszországban

Egészségügy
2020 május 12., 19:05

Megnéztük az adatokat és március utolsó hete, illetve április első hete volt a legveszélyesebb időszak, mikor eldőlt, hogy mi lesz, szépen lecsendesedik a járvány, vagy egy olyan irányt vesz, mint amit Olaszországban láttunk, mondta a Semmelweis Egyetem rektora az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Merkely Béla szerint

"a magyar lakosság fegyelmezett viselkedésének köszönhető, hogy annyira lecsökkent a kontaktusok száma, hogy a vírus reprodukciós rátája leesett és a járvány gyakorlatilag megszűnt. De a járványveszély nem!"

A közeljövőben úgy kell újraindítani az életet, hogy ne felejtsük el, hogy "hol voltunk," mondta. Példaként említette, hogy a tömegrendezvények, kontaktusok számában "legyünk visszafogottak," illetve a maszkot se hagyjuk el. Arra a kérdésre, hogy lehet-e, hogy Budapesten kívül lényegileg nem volt járvány, kijelentette:

"nyilvánvaló, hogy egy világvárosban, ahol a turisztika is fontos, és ahol sok ember él együtt magasabb, ott érthetően több lesz a fertőzött. Ez a világon mindenhol így van."