Az állami tévé híradójában még ma délben is bűnözőként mutatták be a férfit, akit kedden rémhírterjesztés miatt vittek el a rendőrök, de az ügyészség szerint sem követett el bűncselekményt

Média
2020 május 13., 13:30

András egy Szerencs melletti településen él, és kedd hajnalban jelentek meg a házánál a rendőrök, akik házkutatást tartottak nála, és rémhírterjesztés miatt be is vitték. A férfi egy kormánnyal kritikus Facebook bejegyzés miatt került a hatóságok látókörébe, kihallgatásáról pedig azt mesélte a 444-nek:

Voltak kérdések, például, hogy ki az pontosan, akit én diktátornak nevezek.

A férfit a rendőrök még kedden el is engedték, és azt közöltél vele, hogy nem lesz folytatása az ügynek, mert nem történt bűncselekmény. Erről a 444 (és később más lapok) kedden este hét órakor számolt be. Szerdán délelőtt az ügyészség is megszólalt az ügyben, azt közölték, hogy a férfi szerintük sem követett el bűncselekményt.

Ehhez képest szerdán negyed egykor, a déli Híradó álhírekről szóló blokkjában minden további nélkül álhírterjesztő bűnözőként mutatták be a férfit.

link Forrás