Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat, írta ki a Facebookra, ma hajnalban két kocsival mentek érte a rendőrök

POLITIKA
2020 május 13., 10:14

A gyulai rendőrök szerda hajnalban rémhírterjesztés gyanúja miatt bevitték Csóka-Szűcs Jánost. Rabosították, majd négy óra múlva kiengedték – tudta meg a Narancs.hu.

A lap szerint összesen öt ember ment két autóval szerda hajnali 6 órakor a házához. Elmondták, hogy rémhírterjesztés gyanúja miatt elő fogják állítani. Azt is elárulták, pontosan mire gondolnak: egy április 20-ai Facebook-posztjára, melyet a „Gyulai cenzúramentes csevegő” nevű, zárt csoportban tett közzé. Az intézkedés során a rendőrök házkutatást tartottak, és videón mindent rögzítették. A férfi telefonját és számítógépeit lefoglalta a rendőrség. 

A Narancs.hu értesüléseit megerősítette Csóka-Szűcs János és Körömi János, a Kossuth Kör Békés megyei koordinátora is, aki elmondta, hogy a történtekről haladéktalanul értesítette Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt.

Egyébként a nyomozók által közölt időpontban, április 20-án tartották Gyulán a dudálós akciót, amelyet Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, illetve a Momentum kezdeményezett. Ezzel a szervezők az embertelen kórház-átszervezés és járványügyi titkolózás ellen tiltakoztak.

A rendőrségen előállított és rabosított Csóka-Szűcs Jánossal közölték, hogy azt a Facebook-posztot hozták összefüggésben a rémhírterjesztéssel, amelyet a gyulai autós felvonulásról Hadházy Ákos írt a saját közösségi oldalán, majd ezt egyetlen mondat hozzáfűzésével megosztotta Csóka-Szűcs a „Gyulai cenzúramentes csevegőn”. Ez az egy mondat így szólt: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.” 

A rendőrség szerint ezzel a mondattal „a veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát.”

A Narancs.hu azt írja, az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézménye, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai egységének legnagyobb részét még április közepén járványkórházzá minősítette a Kásler Miklós, és valóban közel 1200 ágyat várta üresen a vírusos betegeket. Ám ahogy április 20-án, úgy ma is kong az ürességtől a gyulai járványkórház, így Csóka-Szűcs János nem érti, mit veszélyeztetett volna, amikor az igazat írta meg.

A férfit négy órán tartották benn a rendőrségen. Azt követően engedték ki, hogy az őt kihallgató nyomozó megkérdezte, kivel szeretne beszélni. Ő pedig a Momentum két Európa parlamenti képviselőjét, Cseh Katalint és Donáth Annát nevezte meg, és mindvégig ragaszkodott ügyvédhez. A mozgássérült Csóka-Szűcs Jánost a rendőrség nem vitte haza.