25 gócpontot találtak Franciaországban a korlátozások fellazítása utáni napokban

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Huszonöt új gócpontot tártak fel az egészségügyi hatóságok Franciaországban a koronavírus-járvány miatt nyolc hétig tartó szigorú kijárási korlátozások hét eleji feloldása óta - közölte Olivier Véran egészségügyi miniszter. A franciák ugyanakkor egy felmérés szerint a karantén fokozatos feloldásának megkezdését sikeresnek ítélik meg: a kormányzat tetszési mutatója öt százalékponttal emelkedett. 

A gócpontok között legalább két vágóhíd is szerepel, mindkettő a kevésbé veszélyeztetett, zölddel megjelölt övezetben található. A Bretagne-ban található Mené településen működő vágóhídon hat, míg az Orléans közelében található Fleury-les-Aubrais vágóhídján 34 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 nevű új koronavírust szombaton. A Le Journal du Dimanche arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban, Németországban, Spanyolországban, Írországban, Brazíliában, Kanadában is több vágóhídon megjelent a koronavírus, aminek több oka is lehet: egyebek mellett a távolságtartás és a maszkviselés betartatásának nehézsége, valamint a hűtött levegő. 

Szajna-part, május 15.Fotó: BERTRAND GUAY/AFP

A lapnak nyilatkozó miniszter szerint az Európában bevezetett egyik legszigorúbb általános karantén hétfői feloldásával életbe léptetett rendszer - amely a tömeges tesztelésen, a fertőzöttek elkülönítésén és a fertőzési láncolatok feltárásán és megtörésén alapul - működőképesnek bizonyult. A héten már napi 50 ezer tesztet végeztek a hatóságok, amelyeknek két százaléka bizonyult pozitívnak. A feloldás mérlegét a tárcavezető szerint azonban csak két hét múlva lehet megvonni a kórházi ellátására szorulók csökkenő vagy emelkedő tendenciája alapján. 

A járványnak még a nyár előtti második hullámától azonban nem titkoltan tart a kormány, miközben számos szakember nem tartja valószínűnek. 

A első hétvégén számos tengerpart megnyitott, de csak aktív tevékenység végzésére - sétálni, fürdőzni, sportolni és horgászni is lehet a társadalmi távolságtartás szabályainak betartása mellett -, a napozás vagy piknikezés viszont továbbra sem engedélyezett. A tengerpartokat egyelőre csak a helyiek látogathatják, miután június 2-ig a franciák csak a lakóhelyük százkilométeres körzetében mozoghatnak, a vendéglátóhelyek egyelőre országszerte zárva vannak, a gyülekezés pedig csak tíz főig engedélyezett. 

Fürdőzők egy Biarritz melletti strandonFotó: GAIZKA IROZ/AFP

Az Ifop reprezentatív felmérése szerint a franciák 44 százaléka bízik a kormány járványellenes intézkedéseiben, ami még mindig a kisebbség, de öt százalékpontos emelkedést jelent a két héttel ezelőtti helyzethez képest. A megkérdezettek 52 százaléka a kormánynak a koronavírus miatt nehézségbe került vállalkozások támogatását célzó mentőcsomagjában is bízik. 

Ez az első alkalom Emmanuel Macron elnök április közepi beszéde óta, hogy a többség ismét elégedett a gazdasági intézkedésekkel. Leginkább a 65 év felettiek körében népszerű a kormány, az idősek 58 százaléka (9 százalékponttal több mint két hete) érzi úgy, hogy a kormány hatékonyan kezeli az egészségügyi válságot. Az 50 és 64 közöttieknek csak 34 százaléka gondolja ezt, de ebben a korosztályban is 8 százalékpontot emelkedett a támogatók aránya. 

Franciaországban a vírus még mindig aktívan jelen van: 

  • az elmúlt 24 órában 96-tal 27 625-re emelkedett a halálos áldozatok száma az előző napi 104 után, de napról napra egyre kevesebb fertőzött szorul kórházi ellátásra. 
  • A kórházi betegek száma 19 ezer, közülük 2 ezren vannak lélegeztetőgépen, és szombaton még mindig 350 új beteget vettek fel a kórházakba. 
  • A házhoz hívható SOS Médecins orvosi szolgálat tevékenységének mintegy 5 százalékát adják jelenleg a fertőzésgyanús esetek, míg 
  • a kórházak sürgősségi osztályai munkájának már csak alig két százalékát teszik ki a koronavírusos esetek.

(MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér