Egy dél-koreai focimeccsen guminőket ültettek a nézőtérre

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Az FC Szöul profi dél-koreai labdarúgócsapatt mérkőzésén szerették volna valahogy pótolni a szurkolók hiányát, de véletlen sima bábuk helyett guminők kerültek a székekre.

A hétvégén tartották a profi labdarúgó bajnokságott (K Leauge), amikor a nézők a meccs közben arra lettek figyelmesek, hogy az FC Szöul lelátóján nem akármilyen babák üldögélnek, és szurkolnak a csapatnak.

A csapat bocsánatot kért, azt mondták, hogy csak valami szívet melengető dolgot szerettek volna tenni ezekben a nehéz időkben azzal, hogy valahogy pótolják a szurkolók jelenlétét. Azzal védekeztek, hogy félreértették egymást a szállítóval, ezért kerülhettek szexjátékok a lelátóra.

Az kommentelők közül viszont sokan nem fogadták el ezt a magyarázatot, ugyanis szerintük a guminők sok ember keze alatt mentek keresztül, amíg felöltöztették és elrendezték őket a lelátón. A focicsapat attól tart, hogy ez a baklövésük nemzetközi szégyent hoz rájuk, ugyanis most külföldről is sokan nézik a közvetítéseket, mivel ezek az eddigi első focimeccsek a járvány kitörése óta. (Guardian)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér