6 fontos könnyítés a Babavárónál és a csok-nál, ami neked is segíthet

hirdetés
2020 május 20., 10:51
ad

Remélhetőleg lassan kilábalunk a koronavírus járványból, ám bizonyos korlátozások még hosszú ideig velünk maradhatnak. Éppen ezért fontosak azok a változások, amelyek a Babaváró hitel és a csok (családi otthonteremtési kedvezmény) igénylését teszik könnyebbé a veszélyhelyzet ideje alatt.

1. A gyermek megszületése után is igényelhető a Babaváró hitel

A Babaváró hitel esetében eddig kőbe vésett feltétel volt, hogy az első gyermeknek az igénylést követően kell megszületnie ahhoz, hogy a kamatmentesség a futamidő végéig megmaradjon. Hogy miért olyan fontos a kamatmentesség, illetve hogyan lehet azt elveszíteni, arról itt írnak részletesen a Bankmonitor szakértői.

Ráadásul az első gyermek megszületésének ideje azért is fontos, mert a további gyermekeket hozzá képest veszik figyelembe. Például, ha egy házaspár első gyermeke az igénylést megelőzően született, akkor a második gyermekük után jár csak a kamatmentesség, míg a harmadik és a negyedik baba után engedik el a hiteltartozás egy részét, vagy egészét. Vagyis ebben az esetben négy gyermekkel maximalizálható a Babaváró támogatás része.

Egy nemrég megjelent rendelet szerint ugyanakkor a családok a veszélyhelyzet alatt született baba esetében utólag is igényelhetik a Babaváró hitelt, ráadásul ezt a veszélyhelyzet végét követő 2 hónapon belül tehetik meg. (Ha valaki kíváncsi, hogy jogosult-e a Babaváró támogatásra, akkor a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával pillanatok alatt ellenőrizheti a dolgot.)

2. Személyes jelenlét nélkül is igényelhető a Babaváró hitel

Újdonság az is, hogy a kismamák meghatalmazást írhatnak, amivel a férj egyedül is megigényelheti a Babaváró hitelt, így legalább ők elkerülhetik az akár órákig tartó sorban állást. Itt azonban a Bankmonitor.hu hitelszakértőinek információi szerint a helyzet nem annyira egyszerű, mert a bankoknak a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény kapcsán még jogi egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy ez flottul menjen.

Viszont akár személyes jelenlét nélkül is intézhető az igénylés, 2020. január 1. óta ugyanis a Bankmonitor segítségével már online, sorban állás nélkül is elérhető a Babaváró hitel, melynek folyósítása akár 3 napon belül megtörténhet. A szolgáltatás ingyenes és (a szerződés aláírását kivéve) teljes egészében az interneten keresztül zajlik, így felesleges találkozások sincsenek. Az online Babaváró hitelt az Erste Bank kínálja a Bankmonitor ügyfelei számára egy gyorsított, kényelmes és biztonságos folyamat keretein belül. Az online igénylés folyamata az Erste Online Babaváró Hitel oldalon indítható el, ahol egyben a Babaváró jogosultság is ellenőrizhető.

3. Elektronikus formában is elfogadhatók az OEP és NAV igazolások

Ahogy már szó volt arról, a kamattámogatott kölcsönöknél igénylési feltétel, hogy a támogatott személy – házastársak, élettársak igénylése esetén legalább az egyik fél – megfelelő társadalombiztosítási (tb) jogviszonyt igazoljon. Ezt a bankok többsége eddig kizárólag személyes ügyintézéssel fogadta be, pedig elvileg van lehetőség elektronikus beterjesztésre is. Az MNB most ez utóbbi gyakorlatra igyekszik rávenni a bankokat, így sok esetben már a személyes Ügyfélkapura érkező PDF formátumú OEP igazolás e-mailben történő beküldése is elegendő. Hasonló a helyzet egyébként a NAV tartozásmentesség igazolásával kapcsolatban is.

4. A fizetés nélküli szabadság alatt is él a tb-jogviszony

Fontos könnyítés még, hogy fizetés nélküli szabadság idején is él a tb-jogviszony a veszélyhelyzet alatt. (A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 8. §-a alapján a fizetés nélküli szabadság egyébként megszüntetné azt.)

Ez azért életmentő, mert a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a Falusi csok és a Babaváró hitel igénybevételének alapvető feltétele, hogy a házastársak vagy élettársak közül legalább az egyik fél rendelkezzen meghatározott idejű társadalombiztosítási (tb) jogviszonnyal. (A Babavárót kizárólag házasok igényelhetik.) A csokot és a Falusi csokot egyedülálló személy is igényelheti, ebben az esetben természetesen magának kell a tb-jogviszonyt igazolnia.

5. A 41. életévét betöltött feleség is igényelheti a Babavárót

A csok és a Babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig. Ez a Babaváró esetében azt jelenti, hogy ha a feleség a veszélyhelyzet alatt töltené be a 41. életévét, akkor a veszélyhelyzet végét követően még 30 napig benyújtható az igény. A vállalt gyermekre (vagy gyermekekre) igényelt csok-nál az a szabály, hogy legalább a házaspár egyik tagjának 40 év alattinak kell lennie, így itt a 40 éves kort éppen most elérők örülhetnek a könnyítésnek.

6. Az is kaphat csok-ot és Babavárót, aki elveszíti a munkáját a veszélyhelyzet alatt

A Babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltétele, hogy az előbbi esetében az igénylő három év, egy tízmilliós csok esetében pedig két év folyamatos tb-jogviszonnyal rendelkezzen. A koronavírus-járvány miatt azonban többen elveszíthetik (vagy már el is veszítették) az állásukat. Ezért fontos kedvezmény, hogy ha valaki a veszélyhelyzet alatt, vagy az azt követő 30 napban lesz munkanélküli, ő akkor is igényelhet csok-ot vagy Babavárót, ha 30 napnál tovább lesz állás nélkül. Feltétel azonban, hogy a veszélyhelyzetet követően legfeljebb 90 napon belül ismét rendelkezzen tb-jogviszonnyal.

Persze ez nem jelenti azt, hogy munkába állást követően valaki azonnal igényelhet csok-hitelt vagy Babaváró hitelt, hiszen a hitelek esetében a bankok elvárják a legalább 3 hónapos folyamatos munkaviszonyt, így legalább ennyit várnia kell majd az igénylőknek.