Öklét mutogatva követelt pénzt padon ülő kislányoktól egy 65 éves férfi Balatonfüreden

bűnügy
2020 május 20., 13:13

Több ezer forintot rabolt el egy idősebb, 65 éves férfi két padon ülő kislánytól egy balatonfüredi parkban kedden - közölte a police.hu rendőrségi portál.

A férfi délután 5 óra tájban odasétált a két gyerekhez, és az öklét mutogatva pénzt követelt tőlük. A két kislány ijedtében odaadta neki a náluk lévő több ezer forintot, majd az elkövető távozott a helyszínről.

A rendőrséget az egyik kislány édesanyja értesítette az esetről, a rendőrök pedig tíz percen belül elfogták a férfit, még a város belterületén. Megtalálták nála a gyerekektől kikövetelt pénzt is.

A férfit őrizetbe vették, kihallgatták, és indítványozták az ügyészségnél az előzetes letartozását. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik ellene nyomozás.