200 óra munka, alig több mint 100 ezer forint fizetés a János kórház koronaosztályán

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
Fotó: Halász Júlia

Százezer forintot alig meghaladó összeget kapott egy ápoló áprilisi munkájáért, miután több mint kétszáz órát dolgozott a János kórház Covid-osztályán - írja a 24. A lapnak az érintett ápoló meg is mutatta a fizetéséről szóló SMS-t, de a cikk szerint a történet nem egyedi:

ezen az osztályon az áprilisi munkáért járó fizetések nettó 109 és 150 ezer forint között mozogtak.

Az ápolók mind azt várták, hogy megkapják az ígért 180 százalékos bért, ez azonban egyelőre nem történt meg. A János kórház koronaosztályára több helyről csoportosítottak át ápolókat és orvosokat, ők pedig májusban az alapfizetésüket kapták, nem az ígért 180 százalékos bért - írja a 24. A kórház azt ígéri, a következő hónapban megkapják azt, addigra azonban sokan nehéz helyzetbe kerülnek.

A legrosszabbul pedig azok jártak, akiknek márciusban két hetet karanténban kellett tölteniük. A 24-nek nyilatkozó ápolót március 13-án küldték karanténba, mert az osztályra fertőzött beteg került. A két hét leteltével aztán újra dolgozni kezdett, és ugyan azt az ígéretet kapta, hogy 100 százalékos táppénz jár, mert önhibáján kívül alakult ki helyzetért, és az áprilisi utalásban ez meg is jelent, májusban mégis az derült ki: nem 100, csak 60 százalék jár nekik, ezért a kórház a különbözetet levonta.

„Pedig már csak azért is megérdemelnénk a nagyobb fizetést, mert egész nap a védőfelszerelésben dolgozunk, ami nem egyszerű” – mondta a lapnak az ápoló: a maszkon kívül védőszemüveget, az egész arcot védő pajzsot, két kesztyűt és overallt viselnek az osztályon.

Az egészségügyi dolgozóknak 500 ezer forint külön juttatást is ígértek - Kásler Miklós a héten arról beszélt, ez nyáron érkezhet meg.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér