24.hu: beismerő vallomást tett a Deák téri késelő

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

A 24.hu úgy tudja, beismerő vallomást tett a Deák téri kettős gyilkossággal gyanúsított fiatal. A lap úgy tudja, hogy a 18 éves Cs. Krisztián írásban ismerte be a bűnösségét, két, szintén őrizetben lévő társa  J. Dániel és J. Marcell pedig ténybeli beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

Csütörtökön este esett egymásnak két, nagyrészt büntetett előéletű társaság a Deák téren. A rendőrök a helyszínre érve két úttesten fekvő fiatalt találtak, a 16 éves és 21 éves fiú olyan súlyos szúrt sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. 

A gyilkossággal gyanúsított Cs. Krisztián menekülése közben eldobta a kést, a rendőrök egy autó alatt később megtalálták. A fiút a Nyugatinál fogták el, alig tíz perccel bejelentést követően. Két tizenkilenc éves társa közül az egyik többször is megrúgta az egyik földönfekvő fiatalt, a másik támogatólag volt jelen a bűncselekmény során.

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés, valamint a gyanúsítottak eljárási jelenlétének, és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása érdekében indítványozta a három őrizetben lévő férfi letartóztatását, a bíróság erről várhatóan vasárnap dönt majd.