Habony hírügynöksége és az Origo nagy lendülettel leplezte volna le Soros ármánykodását, de véletlenül gereblyébe léptek és az arcukba csapódott

elmebaj
2020 május 26., 07:35

Egy ideje már heroikus oknyomozó munkát folytat a Habony Árpádhoz köthető, londoni székhelyű „V4NA hírügynökség”: cikksorozatban tárják fel, hogy hogyan építi ki a birodalmát Soros György, cikkeiket utána pedig rendszeresen szemlézi a teljes fideszes médiabirodalom.

Munkamódszerük lényege, hogy megnézik a nyilvános adatokból, hogy kiket támogat a Nyílt Társadalom Alapítvány, és ezt aztán tételesen felsorolják. A sorozat legutóbbi részében az afrikai támogatások voltak soron, erről hétfő este az Origo az „Afrikában is erőszakosan terjeszkedik a Soros-hálózat” címmel számolt be.

Az összesítésből többek között kiderült, hogy A Team No Sleep Foundation nevű szervezet például 2018-ban 50 ezer dollárt kapott, hogy az LGBTQ-menekültek helyzetét segítsék Kenyában. De nem ez az egyetlen menekülteknek segítő szervezet. Mint az Origo cikke írja a V4NA alapján:

„A svájci székhelyű Jesuit Worldwide Learning nevű szervezet 410 ezer dollárt kapott arra, hogy a Kakuma menekülttáborban élő 220 ember diplomaszerzését támogassa liberális tanulmányokból (Liberal Studies).”

Ami persze rendkívül ijesztően hangzik:

liberális tanulmányokból diplomázott színes bőrű emberek, VÁRGHHH

csakhogy ebben a formájában elég nagy butaság. A liberal studies ugyanis nem liberális tanulmányokat jelent, hanem a középkori egyetemek bevezető képzésének, a hét szabad művészetnek (vigyázat, latinul is liberálisok: septem artes liberales) a modernkori megfelelőjét. Ami részben lefedi azt, amit ma itthon szabadbölcsészet név alatt tanítanak, de vannak benne természettudományos és matematikai tárgyak is.

photo_camera Az Origo cikkének részlete

A V4NA-Origo tengely által leleplezett jezsuiták például a program honlapja szerint egy coloradói egyetem képzési programját felhasználva többek között algebrát, bevezetést a fizikába, vallástudományt, politikai filozófiát, szociológiabevezetőt, illetve tudományos szakszövegírást is oktatnak, és egy ilyen BA-diploma birtokosa aztán nagyon sokféle MA-képzés közül választhat.

Ez a liberal-liberális különbség nem először fogott ki a kormányközeli agytrösztökön, 2017-ben ugyanebbe a csapdába esett bele Lázár János is.