Nem hibázott Magyarország, amikor átadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkost

Nem sértett jogot Magyarország, amikor kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, az azeri baltás gyilkost, akit aztán hazájában egyből szabadon engedték és hősként ünnepelték – így döntött 16 évvel a gyilkosság és nyolc évvel a kiadatás utáni első fokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az ítélet kimondta, nincs arra bizonyíték, hogy a magyar félnek tudnia kellett volna, hogy Safarovot Azerbajdzsánban szabadon engedhetik. Az EJEB ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Azerbajdzsán Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve engedte szabadon Safarovot a büntetésének letöltése előtt, és ezért kártérítést kell fizetnie a pert indító örmény áldozatoknak.

A Magyarország és Azerbajdzsán elleni pert a Budapesten meggyilkolt örmény katona, Gurgen Margarján családja és a szintén örmény Hajk Makucsján indították, akit csak azért nem tudott meggyilkolni Safarov, mert zárva volt annak a budapesti kollégiumi szobának az ajtaja, amelyben aludt. A Guardiannak az ítélet előtt nyilatkozó Makucsján, aki egyébként ma már a jereváni honvédelmi minisztérium alkalmazottja, azt állította, hogy „nem pénzt szeretnének, hanem igazságot, véget vetni a büntetlenségnek és megelőzni az örmények elleni gyűlöletet”.

Az örmény felperesek nem csak azzal vádolták Azerbajzdzsánt, hogy megszegve az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértették Margarján élethez való jogát, hanem azzal is, hogy az Egyezmény további paragrafusait semmibe véve szabadon engedték Safarovot a büntetése letöltésének vége előtt, és hogy ezzel a kegyelemmel maguk is részeseivé váltak annak az etnikai indíttatású gyűlöletbűncselekménynek, amit Safarov elkövetett.

Az örmények Magyarországot azzal vádolták, hogy szintén megsértette az Egyezményt azzal, hogy nem kért garanciát az azeri féltől arra, hogy Safarov valóban le fogja tölteni a büntetését Azerbajdzsánban. Az ügyben az EJEB elé tárt dokumentumok között szerepelt az a levél, amelyben 2012 augusztus 6-án Dr. Forman Tünde, az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője arról érdeklődőtt azeri kollégáinál, hogy amennyiben Safarovot kiadnák nekik, a férfi a nemzetközi egyezményeknek megfelelően töltené-e le működése maradékát. Tíz nappal később az azeri igazságügyminiszter-helyettes levelében azt válaszolta, hogy természetesen, és Azerbajdzsában egy életfogytiglani büntetést töltő elítéltet csak 25 év letöltése után lehet feltételesen szabadlábra helyezni.

A gyilkosság és a per

Ramil Safarov 2004-ben, 26 évesen érkezett Budapestre, hogy részt vegyen a NATO békepartnerségi programja keretében rendezett továbbképzésen. Február 18-án vásárolt egy baltát és egy fenőkövet, másnap hajnalban pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában átment abba a szobába, ahol Margaján aludt, és nem törődve az ugyanebben a szobában alvó, a gyilkosság közben felébredő magyar katonával, agyonverte az örményt. A támadás olyan heves volt, hogy majdnem teljesen levágta Margarján fejét. A gyilkosság után Safarov megpróbált bejutni a tanfolyam másik örmény résztvevőjének, Makucsjánnak a szobájába is, de őt a bezárt ajtó megmentette.

A brutális gyilkosság nem csak Magyarországon volt hír, hanem komoly nemzetközi visszhangja is volt – eleve azért is, mert mindez mégiscsak a NATO egy továbbképzésén történt. A világon kevés rosszabb szomszédi viszony létezik Azerbajdzsán és Örményország kapcsolatánál, amely soha nem volt felhőtlen, de a Szovjetunió szétesésével párhuzamosan kirobbanó Hegyi-karabahi-háború tette igazán borzalmassá.

Hegyi-Karabahot ma de facto Örményország uralja, de az azeriek is maguknak követelik. A vitában mindkét fél több ezer éves történelmi eseményekre hivatkozik, és bár a háború elméletileg 1994-ben egy fegyverszünettel véget ért, kisebb intenzitással máig lángol. A két kaukázusi ország között semmilyen hivatalos kapcsolat nincs, a határokat lezárták, és még a nemzetközi futballkupákban is szigorúan elkerülik egymást.

Safarov maga is Hegyi-Karabahban született 1977-ben, budapesti perében is számtalanszor felmerült a kaukázusi konfliktus, mint indíték és minden baj forrása. Az Index beszámolója szerint Safarov ügyvédje többek közt azzal érvelt, hogy védence elmebeteg, aki a Hegyi-Karabahért folytatott háború okozta poszttraumatikus stresszbetegségben szenved.

Safarovot 2007-ben végül jogerősen életfogytiglani börtönre ítélték a magyar hatóságok, előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és emberölés előkészülete miatt. Az ítélet külön kimondta, hogy Safarov azért lépett be a hadseregbe, hogy minél több örményt öljön meg, és amikor Budapesten az örményeket mosolyogni látta, azt érezte, úgy viselkednek, mint a győztes hadsereg tisztjei a leigázottakkal szemben.

Az ügy ezzel véget érni látszott, és több mint öt éven át, legalábbis a nyilvánosság előtt, nem is történt semmi. 2012-ben azonban túlzás nélkül nem csak Magyarországot, hanem a világot is megrázó esemény történt: a magyar hatóságok váratlanul kiadták Safarovot Azerbajdzsánnak, hogy hazájában tölthesse le büntetése maradékát.

A kegyelem és az ára

Safarov gyakorlatilag órákon belül megérkezett Bakuba, ahol nemzeti hősöknek kijáró fogadtatás várta. Ilham Alijev elnök azonnal kegyelemben részesítette, előléptette, megajándékozta egy lakással, és a nyolc börtönben töltött év után is megkapta a fizetését. Safarov arról beszélt, hogy bár ő is „kissé meglepődött”, de szabadon engedésével „az igazság állt helyre”.

A kiadatás természetesen Jerevánban verte a legnagyobb hullámokat, Örményország felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal. Az országban tömegtüntetések voltak Safarov, Azerbajdzsán és Magyarország ellen, és az örmények minden lehetséges nemzetközi fórumon tiltakoztak. A kiadatást Washingtontól Brüsszelen át Moszkváig számtalan kormány és intézmény elítélte, ez azonban nem változtatott a tényen, hogy Safarov nyolc év után szabad emberként élhetett tovább hazájában, ahol semmiféle nemzetközi szervezkedéstől és ügyeskedéstől nem kellett tartania.

Az egyetlen nyitott kérdés így tulajdonképpen az maradt, hogy miért engedte el Magyarország 2012 augusztusában Safarovot. Szijjártó Pétert az év júniusában nevezte ki külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkárrá Orbán Viktor, júliusban pedig ő lett a felelős az akkor meghirdetett keleti nyitás programjáért is. Ennek részeként júniusban maga a miniszterelnök is járt Bakuban, ahol Alijev elnök is fogadta. Két hónappal később Ramil Safarov szabad ember volt.

Szijjártó 2012 októberében egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „a magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti a Safarov-ügyet”. Innentől a hivatalos magyar álláspont ez is maradt: nem foglalkozni Safarovval. A magyar-azeri barátság azóta is töretlen, az örményekkel viszont – egészen példátlan módon – immár nyolc éven nincs hivatalos államközi kapcsolat.

2017 szeptemberében azonban egy nemzetközi újságírócsapat, amelynek magyar részről az Átlátszó volt a része, a nyilvánosság elé tárta a Safarov-ügy egy addig ismeretlen részletét. Az azeri pénzek nyugatra áramlását feltáró oknyomozásból számos egyéb piszkos ügy mellett kiderült az is, hogy egy befolyásos azeri politikus fiának a budapesti MKB-nál nyitott bankszámlájára több mint 9 millió dollár érkezett 2012-ben. A magyar bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták, és azóta sem tudni, hogy mi lett a több mint 2 milliárd forintnyi pénz sorsa.

A magyar hatóságok nem is vizsgálták az ügyet, az Átlátszó viszont akkor megírta, hogy a bankszámla tulajdonosa az a Velasco International nevű cég volt, amelynek tulajdonosa Orkhan Ejjubov volt. Annak a Jakub Ejjubovnak a fia, aki Azerbajdzsán első miniszterelnök-helyetteseként 2012 júniusában fogadta Orbán Viktort annak bakui hivatalos látogatásán.