Köztisztviselők Szakszervezete: Azonnali támogatás kell az önkormányzatoknak, hogy ne kerüljenek csődhelyzetbe

Levélben kéri a belügyminisztert a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, hogy kezdeményezzen azonnali egyeztetéseket az önkormányzatok támogatásáért. Az érdekképviselet szerint az önkormányzatok a veszélyhelyzet idején azonnal léptek, ezzel is elősegítve a hatékony védekezést, de a kormányzati intézkedések súlyos bevételcsökkenéshez vezettek. A gépjárműadó megvonása, a parkolási díj megszüntetése a védekezési költségekkel együtt már az önkormányzati dolgozók munkahelyét veszélyezteti, írják. A szakszervezet szerint

az önkormányzatok gyors, azonnali támogatására azért van szükség, hogy ne kerüljenek csődhelyzetbe, megtarthassák szakembereiket a jelenlegi létszámban és bérszinten, továbbra is elláthassák feladataikat, valamint hogy a járvány második hulláma esetén ismét megakadályozhassák a vírus terjedését.

Bár a miniszterelnök megígérte április elején a főpolgármesternek, hogy leül egyeztetni a legnagyobb önkormányzati szövetségekkel, erre azóta sem került sor. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ezt számonkérő kérdésre annyit válaszolt, hogy

"természetesen a kormányzat folyamatosan egyeztet önkormányzatokkal. (..) Én is, például Szita Károllyal, vagy más megyei jogú városok polgármestereivel találkoztam."

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér