Saját ügyfelét zsarolta meg egy budapesti ügyvéd

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban indítványt tett az ügyvéd és egyik társa letartóztatására, valamint egy harmadik gyanúsított bűnügyi felügyelet alá helyezésére. A bíróság az indítvány alapján a kényszerintézkedéseket elrendelte.

A megalapozott gyanú szerint egy negyvenhárom éves budapesti ügyvéd férfi 2014-ben megbízást kapott a feltaláló üzletember sértettől, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, így elhatározta, hogy ügyfelét kihasználva, csalárd módon jut anyagi előnyhöz. Ennek keretében elhitette ügyfelével, hogy házkutatást fognak nála tartani, és elkért tőle több adathordozót, amelyek üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. Miután nem következett be az egyébként csak az ügyvéd által kitalált házkutatás, az adathordozókat nem adta vissza, hanem megtévesztve ügyfelét, egy társával hamisan azt állította, hogy azokat a sértett védelme érdekében a Dunába dobták. 

Az ezt követő években az ügyvéd az üzletember költségén és csak részben a tudtával létrehozott több gazdasági társaságot, amelyeket azonban a saját bizalmi embereivel töltött fel, és a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával több mint százezer eurót lopott el a sértettől. Amikor az ügyfél 2017-ben felmondta a megbízást, az ügyvéd – több társával együtt – megzsarolta a sértettet, és a rákövetkező évben több százmillió forintnyi vagyont, gyémántokat, készpénzt és ingatlant szerzett meg tőle élet elleni fenyegetéssel. Az ügyvéd társa volt egy ötvenkilenc éves férfi is, aki elsőnek semleges közvetítőnek mutatkozott, és a fizetésre így akarta rávenni az üzletembert, később azonban közölte azt is, hogy ha nem működik együtt a sértett, akkor ,,indul a vendetta”. 100.000 euró erejéig egy harminckilenc éves férfi is megzsarolta a sértettet, aki a cégcsoport informatikai fejlesztését végezte, és a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával fenyegetett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatták ki az ügyvédet – többek között – csalás, zsarolás, ügyvédi visszaélés bűntette miatt, a fent nevesített két társát zsarolás bűntette miatt. A nyomozó ügyészség indítványt tett az ügyvéd és az informatikus letartóztatása, illetve a kedvezőbb személyi körülményekkel rendelkező ötvenkilenc éves férfi – adott lakásra vonatkozó – bűnügyi felügyelet alá helyezésére.

A nyomozási bíró az indítvánnyal egyezően elrendelte két gyanúsított letartóztatását, harmadik társukat pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A végzés nem végleges.

2013-as indulásunk óta 2021 lesz a 444 történetének legfontosabb éve. Hamarosan teljesen megújulunk, és teszünk egy nagy lépést arra, amerre a világ legjobb újságjai haladnak. A minden eddiginél színvonalasabb, tartalmasabb cikkek, videók, podcastok felé, egy olyan üzleti modellben, ami hosszú távon is garantálhatja a függetlenségünket, és ezért rátok, az olvasóinkra támaszkodik.

Csak veletek szövetségben tudunk túlélni és erősödni, ezért hoztuk létre a Kört azok számára, akik szívesen csatlakoznának a 444 közösségéhez, és támogatnák a munkánkat. A technikai fejlesztés zajlik, a feladat nem kicsi, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy mihamarabb a végére érjünk. És közben olyan nagy dobásokra is van időnk, mint legújabb dokumentumfilmünk, A gyilkosok emlékműve.

Csatlakozz a 444 Körhöz, a független, minőségi sajtó támogatóinak közösségéhez!

Ha pedig már korábban csatlakoztál hozzánk, de úgy érzed, rászolgáltunk a további támogatásodra, itt tudsz segíteni.

Köszönjük!!444!!!