Már kisebb városokban is rendőrökre támadtak a George Floyd halála miatt tüntetők az Egyesült Államokban

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Gyűlölködés helyett megbékélésre szólította fel a George Floyd halála miatt tüntetőket Donald Trump amerikai elnök a floridai Kennedy Űrközpontban mondott beszédében szombaton, miközben egyre kiterjedtebbek a zavargások szerte az országban.

Rendőrsorfal WashingtonbanFotó: ERIC BARADAT/AFP

A színes bőrű Floyd a hét elején durva rendőri túlkapás után - és feltehetően annak következtében - halt meg.

Az elnök azt mondta „igazságszolgáltatásra van szükség, nem káoszra”, és hogy Floyd halála a minneapolisi utcán súlyos tragédia, de szerinte éppen az elhunyt férfi emlékét gyalázzák meg „a lázongók, a fosztogatók és az anarchisták”.

Fotó: ERIC BARADAT/AFP

„Határozottan ellenzem, hogy bárki visszaéljen ezzel a tragédiával, fosztogasson és raboljon, megtámadjon és fenyegessen másokat” - fogalmazott. Trump szavai szerint a jogállamiság, a törvények tisztelete az ország koronaékszere, és emiatt a kormányzat mindent megtesz majd azért, hogy véget vessen az erőszaknak.

Az elnök órákkal korábban azt mondta újságíróknak, hogy az erőszakért szerinte a „radikális baloldal” a felelős.

Fotó: ERIC BARADAT/AFP

William Barr igazságügyi miniszter szombati sajtókonferenciáján úgy fogalmazott, hogy a szélsőbaloldali és anarchista csoportok „foglyul ejtették a tüntetéseket”.

Több városban egyelőre nem sikerült megfékezni az erőszakot. Los Angelesben több mint 500 embert tartóztattak le, Eric Garcetti polgármester helyi idő szerint szombat estétől ismételten kijárási tilalmat rendelt el.

Az Egyesült Államok különböző településein tízezrek vonultak utcára, és egészségügyi szakértők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy sokukon nem volt maszk, és láthatóan a távolságtartással sem törődtek, így könnyebben terjedhet közöttük a koronavírus. Az emberek a koronavírus miatt elrendelt, több héten át tartó bezártság után özönlöttek ki az utcákra. Sokan a járvány nyomában járó gazdasági válság miatt elveszítették a munkájukat is.

Michael Hancock, a coloradói Denver és Ted Wheeler, az oregoni Portland polgármestere szintén kijárási tilalmat rendelt el, miután a demonstrálók mindkét városban ablakokat törtek be, üzletek ajtóit feszítették fel, és összecsaptak a rendőrökkel.

New York polgármestere, Bill de Blasio szombaton bejelentette: felelősségre fogják vonni az erőszakos tüntetőket. A városban szombaton több mint 200 demonstrálót vettek őrizetbe. Különösen New York Brooklyn negyedében veszélyes a helyzet, ahol a tüntetők gyújtópalackokat hajigálnak, és az egyik rendőrőrsre is Molotov-koktélt dobtak. Rohamrendőrök néznek szembe a demonstrálókkal, gumibotokkal, könnygázgránátokkal próbálnak véget vetni az erőszaknak, egy rendőrautót fel is gyújtottak.

Tüntetők WashingtonbanFotó: TASOS KATOPODIS/AFP

Los Angelesben egy plázában boltokat fosztottak ki, miután felgyújtották az üzletházban lévő rendőri állást.

Az internetre olyan videók is felkerültek, amiken tüntetők lépnek közbe annak érdekében, hogy társaik ne bántsák a rendőröket:

Tovább romlott a biztonsági helyzet a szövetségi fővárosban, Washingtonban. A Fehér Ház körül négyes sorban állnak az állig felfegyverzett rohamrendőrök, miközben a tüntetők száma egyre növekszik.

Greg Abbott texasi kormányzó bejelentette, hogy három nagyvárosba, Austinba, Dallasba és Houstonba több mint 1500 lovas rendőrt vezényeltetett.

Közben Minnesota állam (ahol Floyd meghalt) mellett öt másik állam kormányzója jelentette be, hogy a Nemzeti Gárda segítségét kéri. Az AP összesítése szerint szombat estig 17 nagyvárosban összesen több mint 1400 embert tartóztattak le.

Bár a demonstrációk többsége békésen zajlott, a tüntetők nemcsak a nagyvárosokban, hanem kisebb településeken is az utcára vonultak, és összecsaptak a rendőrséggel az oklahomai Tulsában, Oklahoma, az arkansasi Little Rockban, a New York államban lévő Albanyban, az észak-dakotai Fargóban és az észak-karolinai Raleigh-ben is. A renói városházán tüzet is gyújtottak a demonstrálók.

Indianapolis belvárosában egyelőre felderítetlen lövöldözés volt, egy ember meghalt. Philadelphiában 13 rendőr sebesült meg, miután tüntetők rendőrautókat gyújtottak fel. Az USA több nagyvárosában is lángba borítottak rendőrautókat.

Az erőszak ellen Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje is felszólalt, azt mondta, sosem szabad engedni, hogy a tüntetések maguk árnyékot vessenek a tüntetés okára. (Guardian, AP, MTI)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!