Kokainparti kellős közepén kaptak el dílereket Budapesten

bűnügy
2020 június 01., 03:20

Egy csütörtöki összehangolt rajtaütés során több drogkereskedőt fogott el a rendőrség egyszerre Budapesten, Miskolcon és több vidéki városban - írja hétfőn a police.hu.

A fővárosi akció épp egy kokainparti kellős közepén találta budapesti tartózkodási helyén M. Tamás, jászberényi gyanúsítottat,

barátaival az elfogás előtti másodpercekben szívtak fel egy-egy csíkot a kábítószerből.

A lakásban található kokaint és marihuánát lefoglalták a rendőrök.

A budapestivel együtt a többi dílernél, a 32 éves mezőcsáti V. Lajosnál, és két társánál, a miskolci 29 éves M. Attilánál és a 32 éves K. Lászlónál összesen több mint 1300 gramm amfetamint, több mint 1100 gramm marihuánát, és közel 200 darab extasy tablettát foglaltak le.

A férfiaknál tartott kutatások során továbbá 15 millió forint készpénzt, közel 1400 eurót, és a kábítószer-kereskedelemhez szükséges eszközöket: mérlegeket, és több ezer nejlontasakot foglaltak le a rendőrök.

Mindegyik díler ellen jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, a bíróság pedig 2020. május 31-én elrendelte letartóztatásukat.