A következő 10 évben 8-10 katonai középiskolával tervez a kormány

hadsereg
2020 június 02., 05:53

A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvédközépiskola és kollégium, illetve honvédkollégium kezdi meg működését Magyarországon - közölte a Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium. nemrég Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron kezdődött meg katonai középiskolák építésének előkészítése.

A minisztérium azt is jelezte, hogy a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, egyszerűen a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy az iskola katonai szervezet által történő támogatása biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség megvalósuljon.

Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték csatlakozási szándékukat. A 2019/2020-as tanévben több mint 2000 diák vett részt emelt szintű honvédelmi nevelésben.