Az önkormányzati elvonások miatt Karácsony elhalasztotta a tárgyalást a Lánchídról

Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását. A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala közleménye szerint Karácsony Gergely döntéséről személyesen tájékoztatta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert. A városvezetés lépését azzal indokolta, hogy a 2021-es költségvetés tervezete olyan mértékű elvonással sújtaná a települési, a kerületi önkormányzatokat és a fővárost, amely Budapest fejlesztésével, működésével kapcsolatban is bizonytalan helyzetet teremt. 

Fotó: botost/444.hu

Nem asszisztálunk ahhoz a hazugsághoz, mintha a kormány Budapest fejlesztésében lenne érdekelt, nem csinálunk úgy, mintha nem jelentene valóságos veszélyt a budapestiekre, hogy a kormány a költségvetéssel elkezdte Budapest totális kivéreztetését. Nem csilivili látványterveket kell most nézegetnünk, hanem megküzdeni ezzel a károkozással, ellenállni a budapestiek megsarcolásának” - írta az oldalán Karácsony Gergely, aki szerint 30 éve először állna elő olyan helyzet, hogy nem az állam támogatja a fővárost, hanem Budapest finanszírozza az államot, és Budapest  nettó befizetője lenne a központi költségvetésnek 2021-ben. 

Azt írta, hogy a mintegy 29 milliárd forintos támogatással 36 milliárdos elvonás áll szemben. A 2021-es költségvetés tervezetéből derült ki, hogy a kormány jövőre sem adná vissza az önkormányzatoknak a járványhelyzetre hivatkozva elvont gépjárműadót, valamint a négyszeresére emelné az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás mértékét a tehetősebb településeknél. Karácsony szerint mindezt „tetézi, hogy a kormány a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlésével azt a bevételt, amely tavaly még több mint 20 milliárdos forrást jelentett a fővárosnak, idén 0, azaz nulla forintra csökkenti”. 

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint „ennek a tarthatatlan, a válságkezelést ellehetetlenítő helyzetnek” a feloldására a június 10-re szervezett, az önkormányzati szövetségek meghívásával tartandó belügyminiszteri egyeztetés adhat esélyt. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülésére a kormány szándékainak tisztázása, a költségvetésről szóló egyeztetések után kerülhet majd sor.

Erre reagálva Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy miközben az álláspontok érdemi egyeztetése sok kérdésben megtörtént és a végleges napirend megállapítása folyt, „a kormányoldalt meglepetésként érte, hogy a főpolgármester lemondja az intézményes párbeszéd lehetőségét”. Ráadásul - tette hozzá - új időpontjavaslat megtétele nélkül, azaz így a városháza bizonytalan időre elhalasztja a főváros-kormány párbeszéd megtartását.

Fürjes BalázsFotó: botost/444.hu

Az államtitkár szerint a kormányoldal szeretett volna az egyeztetésen a városvezetéssel közösen megoldást találni a Lánchíd felújítására, megerősíteni a kormány 6 milliárd forintos elkötelezettségét a hídfelújítás támogatására és válaszokat kapni a Lánchíd állapotát, a felújítást érintő tisztázatlan kérdésekre. „A kormány képviselői nyitottak lennének bármilyen más fővárosi javaslat napirendre tűzésére és természetesen készen álltak az önkormányzati finanszírozás szakmai és politikai kérdéseinek megtárgyalására is” - tette hozzá.

Azt javasolják a főpolgármesternek, hogy a nyári szünet előtt mindenképpen tartson ülést a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa és mindenképpen találjanak megoldást a Lánchíd aggasztó helyzetének megoldására. Az államtitkár hozzátette, hogy az ülésen természetesen a főpolgármester által javasolt kérdéseket is napirendre kell tűzni.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó