A kormány szerint stabil Budapest működése, míg a főpolgármester szerint a csődveszély fenyeget, pénteken egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokat tettek a felek.
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint
az önkormányzatok támogatása emelkedik, Budapest működése stabil és a kormány ebben mindig partner lesz.
Orbán Balázs szerint a fővárost érintő elvonásokat azzal indokolta, hogy "az egyes önkormányzatok adóerő-képessége között hatalmas különbségek lehetnek, Budapesté például háromszor akkora, mint egy átlagos településé." Szerinte a szociális hozzájárulás az ilyen jellegű egyenlőtlenségek enyhítését szolgáló önkormányzatok közötti átcsoportosítás, nem pedig kormányzati elvonás. Hozzátette: a főváros az egész ország számára fontos és a kormány ebben mindig partner lesz.
A kormány jövő évi költségvetés-tervezete a főváros számára felér egy disznóöléssel, de ebben az esetben Budapest a disznó,
mondta az RTL Klub Híradójának a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint a 34 milliárdos elvonás akkora összeg, hogy abból évente fel lehetne újítani a Lánchídat.
Olyan mértékű elvonás, hogy gyakorlatilag mindent zárójelbe tesz,
tette hozzá.