Csányi Sándor eddig tízmilliárd forintot bukott a mohácsi vágóhídján

gazdaság
2020 június 08., 04:15

Csányi Sándorról távolról nézve úgy tűnhet, hogy minden arannyá válik, amihez csak hozzáér, de a sertéspiac a 24.hu értesülései szerint egyelőre kifogott rajta. 23,5 milliárd forintból épített mohácsi sertésvágóhídja, az MCS Vágóhíd Zrt. 2017-es indítása óta csak halmozza a veszteségeket. Tavaly volt eddig a legrosszabb évük, ötmilliárd forintot buktak, 2017 óta összesen már több mint tízmilliárdos veszteséget termeltek.

Ez már a cég saját tőkéjét is felemésztette, a könyv szerint az tavaly év végén mínusz 3,3 milliárd forint volt. Azóta 800 millió forinttal megemelték az alaptőkét, írja a 24, amely szerint Csányi a többi agrárcégébe is "tölcsérrel tölti" a pénzt, a Bonafarm Zrt.-be például az mfor értesülései szerint hétmilliárd forintot pumpált.

A 24.hu azt is megjegyzi, hogy papíron az MCS Zrt. amúgy a terveken felül teljesített, legalábbis a bevételei egy év alatt 15 milliárddal nőttek, a cég telje sforgalma pedig az üzleti tervben belőtt 55 milliárdhoz képest 63 milliárd lett. De ez se volt elég a legalább nullszaldós működéshez, és az adatok alapján a vágóhíd csak félgőzzel termelt, a tavaly levágott összesen 960 ezer sertés egy műszak teljes kapacitásának felel meg.

Éder Tamás, az MCS Vágóhíd Zrt. igazgatósági tagja, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a 24-nek levezette, hogy mi tett be a cégnek:

akár hiszik, akár nem, az, hogy a Kínában pusztító sertéspestis miatt nagyon megugrott a kereslet!Éder levezetése szerint azért, mert Kínában le kellett vágni az állományt, 80 százalékkal nőtt az unió sertésexportja Kínába, ennek eredményeként nőtt az élősertés ára, ezért volt olyan időszak, amikor a vágóhideknak a forint gyengülése és az árnövekedés miatt 50 százalékkal kellett többet fizetniük az élőállatért.