Június 15-étől kinyithatnak a könyvtárak is

Június 15-étől újra kinyithatnak a járványvészhelyzet kezdete óta zárva tartó könyvtárak is - tájékoztatott az Index kérdésére az operatív törzs.

A lap szerint országszerte több könyvtár a háttérben már hetek óta készül az újranyitásra, amihez az Emmi kultúráért felelős államtitkárságának felkérésére a Magyar Könyvtárosok Egyesülete szakmai ajánlást is készített.

Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója arról beszélt az Indexnek, hogy első körben csak a központi könyvtáruk és a 14 legnagyobb fiókkönyvtár nyit majd ki. Csökkentett nyitvatartással először csak az alapszolgáltatásokat látják el, azaz az olvasók visszavihetik a kikölcsönzött könyveket, és át tudják venni az előre megrendelt dokumentumokat.

A könyvtár azt várja, hogy így pár héten belül visszakerülnek a kikölcsönzött könyvek, mintegy 231 457 kötet,

amiket aztán 72 órára karanténba zárnak, mielőtt kikerülhetnek más olvasókhoz.

A Szabó Ervin Könyvtárba egyébként csak maszkban lehet majd belépni, és hetente két olyan délelőtti idősáv is lesz, amikor csak 65 évnél idősebbek látogathatják a könyvtárakat.

Az Országos Széchenyi Könyvtár egyelőre nem közölt nyitási dátumot. Azt írták, hazai és külföldi könyvtárak tapasztalatait összegezve nyitnak majd, „amikor lehetséges lesz”.

Sem az OSZK, sem a FSzEK nem tervez nyári szünetet tartani a tavaszi kényszerű zárvatartás miatt.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.