A saját fiával kézbesíttetett drogot egy férfi Békés megyében

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsít a Gyulai Rendőrkapitányság egy kétegyházi férfit, aki a nyomozás eddigi adatai szerint 2019 októberétől többeknek értékesíthetett tiltott bódító hatású szert.

A gyanú szerint többször előfordult, hogy a 33 éves férfi 10 éves gyermekét kérte meg, adja át a vevőnek a kért mennyiséget.

A fiúnak azt mondta, hogy kristálycukor van a kis csomagokban.

A rendőrség 2020. június 10-én reggel kétegyházi otthonában fogta el a férfit és a tiltott szerek értékesítéséből származó pénzt lefoglalták tőle. Két vele kapcsolatban álló férfinél pedig drog maradványait tartalmazó zacskót, illetve „kábítószer gyanúját keltő növényt” találtak a rendőrök - áll a police.hu-n megjelent közleményben.

A kétegyházi férfit a Gyulai Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés mellett kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésével is gyanúsítja és őrizetbe vette. A nyomozók vizsgálják, hogy a férfivel együtt élő nőnek, a gyermek édesanyjának volt-e szerepe a bűncselekményekben.