Ha Neymarnak megy, nekem miért ne menne?
Szeretek focizni. Vannak azok a játékosok, akik feltűnően ügyesek a labdával, én nem tartozom a kiválasztottak közé. A lelkesedésemre viszont nem lehet panasz, futárkozom a pályán. Ez valahogy úgy néz ki, hogy ellentámadásnál előre futok, odarúgják, néha le tudom venni, néha év végi összeállításokba való, amit művelek vele.
Focizni viszont karanténban sokáig nem lehetett, és most sem biztos, hogy kiállja a legszigorúbb járványügyi előírásokat. Emiatt aztán nehezen jön össze a megszokott csapat, a labdát is vissza kellene szoktatni valahogy a lábhoz.
Megoldásként nem feltétlenül a teqball jutott elsőre eszembe. Ez az a játék, ahol lábtengóznak egy olyan pingpongasztalon, aminek a vége mintha megolvadt volna a tűző napon. Egy görbe, amit ezekben a nehéz időkben nem kell kiegyenesíteni.
Ha megnézzük például ezt a videót a brazilok öltözőjéből:
A legelső dolog, ami azonnal feltűnik, hogy itt például semmit sem érek azzal, ha sokat tudok futni. Ok, ez inkább a második dolog, az első az, hogy ez baromi nehéz lehet. Mintha az asztalt magyarok találták volna fel kifejezetten braziloknak. (A fenti négyesből Ederson például kapus, de brazil kapus, vagyis az NB I alighanem legtechnikásabb játékosa lenne, ha végre szerződést kínálna neki egy magyar csapat. Addig marad a Cityben.)
Nagyon szűk mintán elvégzett közvéleménykutatásom szerint nemcsak én gondoltam azt a teqballról, hogy labdazsonglőreknek való. Olyan féle gátlásosság ez, mint magyar embernek hangosan énekelni, amiből az esetek többsében leginkább egy orr alá dörmögött valami lesz. De hátha nemcsak Kodály Zoltán, hanem egy Puskás Öcsi is elveszett valahol bennünk, és csak arra vár, hogy előcsalogassák.
Vagyis, ha Neymarnak megy, nekem miért ne menne?
Naszóval, ahhoz képest, hogy baromi nehéznek tűnik, a legeslegelső tapasztalat egészen hihetetlen módon az volt, hogy tényleg baromi nehéz.
A lazítások első napján hárman próbáltuk ki a tesztelésre kapott asztalt, mindannyian először. A saját képességeimet már megpróbáltam körülírni, nem a fülemen táncoltatott ladbával közelítettem meg az asztalt. Két társamról, P.-ről és K.-ról sem állítanám, hogy feltűnően ügyesek a labdával, de nem is arcpirítóan ügyetlenek.
Maga az asztal 3 méter hoszú, másfél méter széles. Vagyis döbbenetesen zsebkendőnyi, pláne úgy, hogy ennek a felére kell valahogy eljuttatnod a labdát, mint pingpongban. Neymart látva ez végtelenül egyszerűnek tűnik, de olyan, mintha megnézted volna a Jordan-sorozatot, aztán lemennél a játszóra kosarazni, és megpróbálsz zsákolni.
Az első 15 perc
Nem ez az negyedóra, amikor téged a labdával soha nem látott párod/rokonaid/ismerőseid előtt kell megmutatod, mit tudsz. A Teqballt ketten vagy négyen játsszák. Mi ehhez képest hárman voltunk, ami egyébként arra jó volt, hogy kipróbáltuk, milyen egyedül vagy párban játszani. A négyes tévében látványosabb, ha először próbálod a játékot, akkor az a nehezebb, mert legalább egyszer át kell passzolni a labdát a társadnak. Ehhez képest örülsz, ha te szerválsz, mert időnként át tudod rúgni a labdát az asztal másik oldalára. Ha fogadod a szervát, erre esélyed sincs. Leginkább a labdáért hajolgatsz és nevetgélsz magadon. Szünet, ülepedjenek le a kudarcok.
A második 15 perc
Egyre többször találtuk el az ellenfél térfelét szervából, ami lehetőséget adott arra is, hogy ne csak a fenyő alól szedjük össze az elrúgott labdát, hanem gyakorolhattuk a szervafogadást is. Taktikáról óriási túlzás lenne beszélni, amikor az mindössze ennyi: valahogy bárhogy, kissé pánikszerűen úgy érj bele a labdába, hogy az visszapattanjon az asztal túloldalára. Amikor ez időnként sikerül, örülsz. Rájössz, hogy azért görbül lefelé az asztal, mert így könnyebb belekaszálni lábbal az asztal fölött a labdába, egy pingpongasztalt már többször leromboltál volna, a sípcsontoddal együtt.
Szünet, végülis nem is olyan rossz.
A harmadik 15 perc
K. több videót is megnézett a teszt előtt, hogyan csinálják a profik, én inkább ezzel nem nyomasztottam magam. K. ennyi gyakorlás után elérkezettnek látta az időt, hogy megossza, mi lehet a győztes taktika: én átadom neki a labdát, ő az asztal mellett oldalt állva, a hálóhoz közel látványos félollózó mozdulattal átbikázza a labdát a másik térfelére, az messzire pattan, miénk a pont. Mindezt a mozdulatot imitálva, de inkább labda nélkül mutatja meg, amit én amúgy is képtelen lettem volna odapasszolni neki. Labdával ez amúgy így néz ki, kb. a 7. másodperctől:
De itt már tényleg felébred az emberben a Puskás Öcsi, mármit elméleti szinten. Megpróbálod felpörgetni magadnak a labdát, aztán átpasszolni lábbal. Időnként eszedbe jut, hogy akár fejjel is lehet, ezt is megpróbálod. Mellel még ekkor sem próbálod meg.
Ez még mindig nem az a rész, amikor a családodat odaülteted az asztal köré, hogy nézzék. De ha az egészet felvennéd, 15 percből pár másodperc hasznos anyagod már lenne. A gombfoci óta nem volt ilyen találkozása a focinak és az asztalnak.
A negyedik negyedóra
A következő szünet már nem hosszú, mert mennél azonnal vissza. Ekkor már nemcsak az fordul elő, hogy átveszed a labdát, feladod magadnak, és átpasszolod, de - hoppá - ugyanezt teszi a másik is, időnként folyamatos a játék. Egy-egy jelenet után már elhangzik, hogy naaaa, ez már egészen olyan. Azt a jelenetet persze nem látták a hozzátartozóid, de te már vennéd fel a brazil mezt.
Azzal most tényleg ne törődj, hogy elvileg ugyanazzal a testrészeddel kétszer egymás után nem érhetsz labdába, vagyis olyan nincs, hogy jobbal megemeled, és szintén jobbal átpasszolod, ehelyett ballal kell, fejjel, vállal, mellkassal, bármivel, csak kézzel nem. K. például egészen egyszerűen az asztal fölé nyúlva áttalpalja, ami inkább hatékony, mint látványos megoldás. Játssz nyugodtan a szabályaid szerint.
Az első óra után
El lehet benne fáradni. Közben a távolságtartás tökéletes sportja, mert mindig köztetek van egy asztal. Az elején azért érdemes kezet fertőleníteni, mert a labda közös. (Amit, ha nem vagy elég ügyes, te vigyél, és akkor bevesznek a játékba. Bármilyen 5-ös méretű labda jó.)
Mi egy Teq Lite asztalt próbáltunk ki, ez a legújabb és most akciós árú verzió, tavaly Ronaldinho mutatta be a budapesti vébén. Egy átlagos méretű lakásba étkezőasztalként férne be, kertben viszont nagy helyet nem foglal, és amúgy is szabadtéren kell most sportolni. Ha mégis kiderül, hogy onnan, ahol áll, pont át tudod átrúgni a labdát a szomszédba, vagy a virágágyas már kezd kihalni az asztal mellett, át tudod gurítani máshova. Összehajtva pedig befér akár a sufniba. Fel lehet hajtani az egyik térfelet, hogy a karanténmagányt meghosszabbítva egyedül gyakorolhass, ha nem sikerül senkit áthívni.
Fontos kísérlet, a görbe megtartja a söröspoharat.
K. másnap felhív, hogy játsszunk-e? Az első 5-10 perc még döcög, aztán időnként már úgy megy, hogy akár a strandon is bevállalnánk, nem nagyon értő közönség előtt. Még nem a Copacabanán, de egy esősebb délelőttön egy családias helyen. És azért kell hozzá az is, hogy tudj magadon röhögni.
Ja, és Neymar csal, mert nem lehet hozzáérni az asztalhoz.
