Halálra gázolt egy kerékpárost a férfi, akinek korábban két gyerekét is elgázolták

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Tragikus történetről számolt be a 112press a Vas megyei Csipkerekről. Egy Suzukit vezető férfi elgázolt egy bicikliző férfit, aki vele egy irányban haladt. Az autó meg akarta előzni a biciklit, amikor a biciklis eddig tisztázatlan körülmények között balra kanyarodott. A kerékpáros férfi a szélvédőre csapódott és az aszfaltra zuhant, súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A 112press képe.

A Suzuki 69 éves vezetője a 112 pressnek azt mondta, nem hajtott gyorsan, és nem érti, hogyan került elé a kerékpáros.  „Mire kiszálltam az autóból már rohantak az emberek az úton fekvő férfihez. (...) Fohászkodtam, hogy ne legyen komoly baja, de amikor közelebb értem és láttam, mennyire vérzik, akkor már tudtam, hogy nagy a baj és nem fogja túlélni” - mondta. 

A 112press képe.ba

A sofőr elmondta, 40 éves vezet balesetmentesen. Korábban viszont két gyerekét veszítette el gázolásos balesetekben: lányát 17 évesen Bükön gázolták halálra, 45 éves fiát két éve ütötte el egy teherautó kerékpározás közben. A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a balesetet. (112press)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!