Kezdő szinten értünk a csimpánzok nyelvén

TUDOMÁNY
2020 június 18., 06:43

El tudnád dönteni, mit érez egy csimpánz pusztán abból, hogy hallod, milyen hangot ad ki?

Ezt kellett abszolválnia 3500 embernek, aki részt vett az Amszterdami Egyetem kutatásában, amely azt próbálta kideríteni, érti-e a csimpánzokkal közeli rokonságban álló emberi faj ezeknek az emberszabásúaknak a kommunikációját.

A résztvevőknek 150 különböző csimpánzhang-felvétel meghallgatása alapján kellett eldönteniük, hogy az adott hang kiadásakor az állat pozitív vagy negatív érzelmi állapotban volt-e, illetve izgatott, vagy nyugodt volt.

Ezen belül 300 embernek az is a feladata volt, hogy tíz különböző viselkedési forma (például párzás, az anyától való szeparáció, félelem) közül kiválasszák, melyikhez kapcsolódik a hallott hangfelvétel.

Az eredmény: a résztvevő emberek meglepően jól teljesítették a feladatot. Többségük képes volt megmondani, hogy a csimpánz éppen boldog, szomorú, mérges vagy ijedt-e pusztán a hang alapján, amit kiadott - magyarázta Roza Kamiloglu, a kutatócsoport egyik tagja az AFP-nek a Yahoo News cikke szerint.

A kutatásban részt vevő emberek egyébként jobbak voltak a negatív érzelmi állapot beazonosításában. A kutatók szerint erre az emberi fajban is erős túlélési ösztön lehet a válasz. Minél jobban képesek vagyunk megérteni más fajok veszélyhez kapcsolódó jelzéseit, annál nagyobbak az esélyeink a túlélésre.