Boldog István elfelejtette tájékoztatni választóit, hogy vesztegetéssel gyanúsítják

bűnügy
2020 június 19., 12:28

Nagyvonalúan nem említette az ellene folyó eljárást választóinak Boldog István a Mezőtúri Városi Televízió Túri objektív című műsorában. A térség országgyűlési képviselője 35 percen keresztül számolt be a járványhelyzetről, és az azt követő feladatokról, de ebben nem fért bele, hogy vesztegetéssel gyanúsítják. A műsor elején Boldog eldicsekedett, hogy még a miniszterelnök is kikérte véleményét a lazításokkal kapcsolatban, majd hosszan mesélt arról, hogyan telt az elmúlt három hónap számára. Többek közt elmondta, hogy

  • "sokat voltam a családommal,"
  • "a járvány, ahogy másoknál is, hozott egy más életmódot,"
  • "ez arról szól, hogy most már kertészkedünk,"
  • "nagyon jó, hogy saját paprikát termel a család,"
  • "napról-napra figyeljük a fejlődését,"
  • "segítettem néha a gyermekemnek tanulni,"
  • "tehát így töltöttük el az időt."

Azt, hogy május végén kihallgatták, előtte pedig házkutatás is volt otthonában, nem említette.

link Forrás

Az országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség május végén

  • két rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének
  • két rendbeli felbujtóként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének
  • és két rendbeli felbujtóként elkövetett versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban elkövetett bűntettek

megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. Boldog kétpói lakhelyén május 12-én házkutatást is tartottak, és az ügyészek bizonyítási eszközöket foglaltak le.

Mint korábban megírtuk, a rendelkezésre álló adatok szerint a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) egyes pályázatai kapcsán felmerült, hogy a pályázatokkal összefüggésben különböző személyek bűncselekményeket követtek el.

A megalapozott gyanú szerint Boldog István ezekben a cselekményekben úgy vett részt, hogy

a hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott.